Tejérzékeny volt a kőkorszaki ember?

Habár a kutatás jelenlegi fázisában egyelőre még csak előzetes következtetések levonása lehetséges, az viszont már elmondható, hogy az egyiptomi orvoslásban két módszernek egészen kiemelkedő jelentőséget tulajdonítottak: egyrészt az istenekhez intézett imák, másrészt a különféle természetes hashajtók alkalmazása igen gyakori volt a fáraók orvosainak körében.

Füge, korpa és datolya

Az istenekhez intézett imák igen gyakoriak voltak az ókori egyiptomi orvosok részéről is. „Némely betegségről azt gondolták, hogy a gonosz szellemek vagy az istenek nemtetszésének a következménye, éppen emiatt hasznosabbnak vélték az imádkozást a beavatkozás helyett” – nyilatkozta a Discovery News-nak Ryan Metcalfe, a manchester-i egyetem kutatója.

Ugyanakkor az ókori egyiptomi gyógynövénykultúra nagyon fejlett volt. Igen sok betegségnek ismerték a természetes gyógymódját, még akkor is, ha adott esetben, Egyiptomban nem lehetett könnyen hozzájutni bizonyos növényekhez.

A manchester-i egyetem és az Egyiptomi Gyógynövény Központ közös kutatásaiból az is kiderül, hogy a leggyakrabban használt gyógymód a különféle természetes hashajtók alkalmazása volt.

Elsősorban fügét, korpát és datolyát ajánlottak belső fájdalmakra panaszkodó betegeiknek az egyiptomi orvosok. Egyes természetes anyagok egészen a legutóbbi időkig használatban voltak az egyiptomiak körében.

Ha nem volt, hát beszerezték

A gyomorrontást és az emésztési zavarokat a köménymag és egy nagy adag libazsír keverékéből főzött és leszűrt „gyógyszerrel” orvosolták. A zellert ezzel szemben elsősorban a különféle ízületi gyulladások, az akácot pedig köhögés illetve szempanaszok enyhítésre alkalmazták.

A régi papiruszokból az is kiderül, hogy a stresszre is kifejlesztettek gyógymódokat: olyan „szanatóriumokba” utalták a stresszes betegeket, amelyekben „álomterápiának” és gyógyvizek hatásainak vetették alá őket.

Az iratok tanulmányozása mellett kémia és genetikai vizsgálatokat is végeznek a kutatások során, amely révén azt próbálják meg feltérképezni, hogy honnan szerezhették be az Egyiptomban nem őshonos gyógynövényeket a korabeli orvosok. Metcalf szerint a kereskedelmi útvonalak mentén terjedtek az ókori orvostudomány vívmányai is.

Az első feltételezések szerint az ókori Egyiptom határainál élő nomád törzsek nagyban hozzájárultak az egyiptomi orvostudomány fejlődéséhez, ahogy a Nubiából illetve Mezopotámiából érkező gyógynövényszállítmányok is segítették a fáraók orvosainak munkáját. Igen sok gyógynövény, így például a különféle görcsoldók közül a koriander vagy a kömény mind a mai napig használatban van a beduinok körében.

Tejérzékeny kőkorszaki

A Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóirat ugyanakkor arról számol be, hogy a kőkorszak embere még egyáltalán nem tudta megemészteni a tejet, így a táplálkozásából ez az elem mindenképpen hiányozhatott.

A mainz-i egyetem kutatója, Joachim Burger vizsgálatai elsősorban genetikai jellegűek voltak: a neolitikum korából származó csontvázak genetikai állományának vizsgálatából az derül ki, hogy a kőkorszak embere felnőtt korában nem rendelkezett a tejcukor lebontásához szükséges laktáz enzimmel.

Bár az emlősök szinte kivétel nélkül isznak tejet, ám születésüket követően fokozatosan elvesztik azt a képességüket, hogy megemésszék a tejben található laktózt. Az emberek között sem ritka a tejérzékenység: Ázsiában és az amerikai őslakók körében egyáltalán nem ismert a tejfogyasztás, mivel genetikai öröklés miatt nem rendelkeznek a laktózt lebontó enzimekkel. Inkább az jelenti a kivételt, hogy az emberek képesek tejet inni.

Elsősorban Észak- és Közép-Európában, valamint Dél-Európa egyes vidékein öröklődött át a „tejivás képessége” – mondta el a National Geographic News-nak Burger.

Ugyanakkor a tyúk vagy a tojás kérdésre is választ kaptak a tudósok, ugyanis Burger kutatásai szerint előbb terjedt el az állattenyésztés Kr.e. 9000 körül, s csak ezt követően (Kr.e. 8000 körül) alakultak ki a tej fogyasztására alkalmassá tevő gének az európai emberben.

Az evolúciós küzdelemben a tej fogyasztása kétségkívül előnyt jelentett, hiszen ínségesebb időkben is megfelelő táplálékhoz juthattak azok, akik képesek voltak megemészteni a tehéntejet.