„Hosszú Oszkár” felrobbantása

2004. március 7-én lerombolták a németországi Hagen „Hosszú Oszkár” néven ismertté vált, 98 méter magas irodáházat. A belvárosban lévő Sparkasse-épület nem csupán Hagen nevezetessége volt, hanem Európa legmagasabb toronyháza is.
1972 nyarán a hageni származású Karl-Heinz Zernikow építész tervei alapján megkezdték a hageni Sparkasse-irodaház építését. Az 1975 novemberében elkészült magasház a maga 22 emeletével nem csupán Hagen nevezetessége lett, hanem Európa legmagasabb irodaháza is. A 98 méteres magasház a bank akkori igazgatója, Oskar Specht után „Hosszú Oszkár” néven vonult be a köztudatba.
„Hosszú Oszkár” állapota azonban az évtizedek alatt – többek között – a tűzeseteknek, beázásoknak köszönhetően annyira leromlott, hogy a vezetőségnek komolyan el kellett gondolkodnia azon, hogy az épületet felújítja, vagy leromboltatja és újjáépíti. A végső döntés meghozatalát nagyban segítette a két terv költségvetésének összehasonlítása: míg az épület teljes helyrehozatalát 42 millió euróra becsülték, addig a lebontás mindössze 3, 8 millióba került volna. A vezetőség „Hosszú Oszkár” sorsával kapcsolatban az utóbbi variáció mellett voksolt.
2004. március 7-én 10 óra 53 perckor hatalmas mennyiségű robbanóanyagot felhasználva, lerombolták „Hosszú Oszkárt”. A mintegy 50 ezer érdeklődő előtt zajló művelet a terveknek megfelelően haladt, és a precíz előkészítő munkálatoknak köszönhetően a szomszédos épületekben sem esett kár.
A robbantás előtt a magasház közvetlen körzetét két zónára osztották: a 140 méteren belül meghatározott első számú elkerített területet teljesen kiürítették, míg a második zónát képező 140 és 200 méter közötti területen lévő emberek csak fedett helységben tartózkodhattak.
„Hosszú Oszkár” ezt követően is sokáig megtartotta vonzerejét: a Sparkasse egykori épületénél feltűntek a „törmelékgyűjtő” turisták, akik emlék gyanánt begyűjtöttek egy-két kisebb betondarabot.