Merénylet az álarcosbálon

1792. március 29-én III. Gusztáv svéd uralkodó belehalt a néhány nappal korábban, egy maszkabálon elkövetett merénylet okozta sérüléseibe. A történetet Giuseppe Verdi olasz zeneszerző Az álarcosbál című operájában dolgozta fel.
1746 januárjában Stockholmban született Holstein-Gottorp herceg legidősebb fiaként III. Gusztáv svéd király. A Tessin gróf és Scheffer tábornok szárnyai alatt nevelődött Gusztáv barátságos, nyíltszívű, okos fiú volt, azonban a mérsékletesség, a kitartás hiányzott belőle.
Amikor 1771-ben Adolf király elhunyt, idősebbik fia III. Gusztáv néven vette át a hatalmat. A felvilágosult abszolutizmus jegyében uralkodó király támogatta a polgárság érdekeit, igyekezett a parasztok helyzetén javítani, szorgalmazta kórházak valamint árvaházak létrehozását, támogatta a tengeri hajózást és a bányászatot, ugyanakkor jelentős figyelmet fordított a kultúra ápolására is.
A svéd nemesség azonban egyre nagyobb gyűlöletet érzett a király ellen, aki kül- és belpolitikai intézkedéseit mindig a birodalmi gyűlés beleegyezése nélkül hozta meg. A nemesség beleunt az országban uralkodó abszolutisztikus légkörbe, ezért Karl Fredrik Pechlin tábornok vezetésével, Johann Jakob Anckarström kapitány és Ribbing és Horn gróf részvételével merényletet szerveztek III. Gusztáv ellen. A gyilkosság helyszínéül a stockholmi operaházat választották.
A királyt többen is óva intették az 1792. március 16-i maszkabáltól, azonban hiába, III. Gusztáv Essen gróffal együtt ellátogatott az álarcosbálba. Amikor a király belépett a bálterembe, hatalmas tömeg vette körül: miközben Horn gróf egy „jó éjszakát” dobott felé, addig a sorshúzással kijelölt merénylő, Anckarström hátba lőtte a mit sem sejtő, védtelen uralkodót. III. Gusztáv életéért két hétig küzdöttek, ám 1792. március 29-én belehalt sérüléseibe. A merénylet aktív résztvevőit kivégezték, a többi szervezkedőt száműzték a svéd királyságból.
III. Gusztáv svéd uralkodó halálának tragikus történetét Giuseppe Verdi olasz zeneszerző „Az álarcosbál” című operájában dolgozta fel.









































































































































































































