Márta, Flóra2021. július 29., csütörtök
Kultúra

Galilei eredeti Hold-ábrázolásaira bukkantak

National Geographic Magyarország

New Yorkban felbukkant Galilei műve, a Sidereus Nuncius egyik eredeti példánya. A 400 éves mű érdekessége, hogy a csillagász saját kezűleg készített rajzai először ábrázolják a Hold „hegyeit és tengereit”, korábban azt hitték ugyanis, hogy holdunk szabályos gömb alakú.

Galilei több szempontból is úttörő szerepet töltött be a csillagászat terén. Ő használt először távcsövet a vizsgálataihoz, felfedezte a Jupiter négy holdját, a Vénusz fényváltozásait, valamint rájött, hogy a Tejút csillagokból áll, és hogy a Hold felszíne nem egyenletes, hanem „hegyek és tengerek” borítják.

Felfedezéseit a Sidereus Nuncius (Csillaghírnök) című művében tette közzé. Az 1610-ben megjelent mű mérföldkőnek számít, hiszen szembefordult a tudós életében még uralkodó geocentrikus (földközéppontú) világnézettel. A mű értékét növelik a Hold felszínét ábrázoló rajzok, amelyeket maga Galilei készített. A rajzok először mutattak rá, hogy a Hold nem olyan sima felszínű, mint amilyennek a Földről szemlélve tűnik. Ez ellentmondott az akkor érvényes arisztotelészi elképzelésnek, miszerint a Hold tökéletes gömb alakú égitest.

Rézmetszetes Hold-rajzokkal illusztrált Sidereus Nuncius-ból 1610-ben 550 példány látott napvilágot. A most New Yorkban felbukkant példányban azonban a Hold-ábrázolások nem rézmetszetek, hanem akvarellek, amelyeket szintén Galilei készített. Szakértők szerint valószínűleg a könyv első példányáról van szó.

A könyvet és a rajzokat Horst Bredekamp, a berlini Humboldt Egyetem művészettörténésze és William Shea, az olaszországi Paduai Egyetem kutatója közösen vizsgálta meg, és megállapították, hogy a rajzok eredetiek.

Egy könyv, két szenzáció

Korábban a szakértők azt gondolták, hogy a Sidereus Nuncius rézmetszeteinek alapjául Galilei azon hét rajza szolgált, amelyeket jelenleg a firenzei Központi Nemzeti Könyvtárban őriznek az eredeti kézirattal együtt.

Két ével ezelőtt, amikor Bredekamphoz először eljutott a New York-i könyv kivizsgálásra, összehasonlította a benne lévő rajzokat a firenzei rajzokkal és a többi könyvben lévő rézmetszetekkel. „Kétség nem fér hozzá, hogy a firenzei rajzoknak semmi közük a könyvek rézmetszeteihez” – nyilatkozta a kutató a német Spiegel Online-nak.

Ezzel szemben a New York-i könyv rajzai egy az egyben megegyeznek a rézmetszetekkel. Ez természetesen azt is jelenthetné, hogy ezek a rajzok a rézmetszetek másolatai, de részletes vizsgálatok kimutatták, hogy a New York-i könyv rajzai korábban készültek, mint a rézmetszetek. „Elmondhatjuk, hogy minden valószínűség szerint a Galilei által eredetileg készített rajzokra bukkantunk” – tette hozzá Bredekamp.

Négyszáz éves festményekről van szó

A kutatók szerint nagy valószínűséggel tehát a “Sidereus Nuncius” című műben kiadott rézmetszetek alapjául a most talált könyv rajzai, és nem a Firenzében őrzött ábrák szolgáltak. Ezt egy ún. hibaanalízis módszerrel is alátámasztották.

„Minden hiba, amelyet a könyvek rézmetszetein láthatunk, megtalálható a New York-i könyv rajzaiban is. Mivel a hibák egy részét időközben kijavították, a legtöbb tévesés nyilvánvalóan a legrégebbi rajzon található, vagyis jelen esetben a New York-i könyvben” – mondta Bredekamp.

A könyvet egy New York-i antikvárius bocsátotta a kutatók rendelkezésére, akik először úgy vélték, hogy bizonyára hamisítvánnyal van dolguk. A vizsgálatok során, amelybe számos szakértőt bevontak, viszont pont az ellenkezője igazolódott be, vagyis a mű eredeti, 1580 és 1640 között készült.

Bredekamp szerint a Sidereus Nuncius kiadásának kronológiája a következőképpen nézhet ki: az 550 kiadott példányból mintegy harmincban eredetileg egyáltalán nem voltak rajzok. Galilei valószínűleg később saját kezűleg készítette el a rajzokat ezekbe a könyvekbe, amelyek mintául szolgáltak a további könyvek rézmetszeteihez.

A Sidereus Nuncius rövid idő alatt nagy sikert aratott, még ha a szerzőnek később az inkvizíció miatt 1633-ban vissza is kellett vonnia tanait. Galilei élete hátralévő részét (1642-ig) házi fogságban töltötte. Halála után 350 évvel, 1992-ben II. János Pál pápa rehabilitálta.

Hozzászólások

Előkerült egy kép az utolsó babilóniai királyról

Előkerült egy kép az utolsó babilóniai királyról

Nabú-naid fiának neve a Bibliából is ismerős lehet.

Miről árulkodnak az ősi tűznyomok?

Miről árulkodnak az ősi tűznyomok?

Úgy tűnik, az egyes populációk között már 400 ezer éve áramlott a tudás.

Michelangelo ujjlenyomata lehet egy szobron

Michelangelo ujjlenyomata lehet egy szobron

A szobrocskát őrző múzeum kurátorai eddig nem vették észre a lenyomatot.

Újabb leleteket találtak az elsüllyedt ókori városnál

Újabb leleteket találtak az elsüllyedt ókori városnál

Thonisz-Herakleión földrengések sorozata miatt merült el a tengerben.

Tenger alatti múzeum nyílt Görögországban

Tenger alatti múzeum nyílt Görögországban

A régióban több roncsot is találtak, ezért elképzelhető, hogy idővel újabb múzeumokat is kialakítanak.

National Geographic 2021. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket