Bulcsú, Kerény, Kerubin2023. június 04., vasárnap
Kultúra

Melyek a bioüzemanyag hátrányai?

National Geographic Magyarország

Bár az Európai Unió legfrissebb irányelvei szerint 2020-ig az üzemanyagfelhasználás terén is el kellene érni a megújuló erőforrások 20 százalékos arányát, vannak olyan vélemények is, melyek szerint a bioüzemanyagok felhasználásának növelése nem is olyan környezetvédő.

Az Európai Unió elképzelései szerint már 2010-ben a közlekedési eszközök 5, 75 százaléka bioüzemanyaggal működne, a következő évtized végéig pedig ez az arány megnégyszereződne. Az unió ezzel a célkitűzéssel, versenytársainak lépéseit figyelmen kívül hagyva, egyoldalúan kötelezte el magát a megújuló erőforrások mellett, annak ellenére, hogy sokak szerint ily módon akár versenyhátrányba is kerülhet. Ám egészen más okból a terv ellenzői között környezetvédők is vannak, akik szerint a bioüzemanyag felhasználásának növelése a világ más tájain komoly gondokat okozhat.

Elszabaduló élelmiszerárak, üres élelmiszerraktárak

Jeffrey McNeely, a svájci székhelyű World Conservation Union vezető kutatója a BBC honlapján nemrégiben több olyan érvet is felsorakoztatott, amelyek a bioüzemanyag széles körű elterjedése ellen szólhatnak.

McNeely elsőként említi azt a feltételezett helyzetet, amikor a harmadik világ országai illetve Dél-Amerika egyes államai immáron az alapvető élelmiszerek helyett biodízel előállításához szükséges terményeket termesztenek. Plasztikus példával élve Mcneely arra hívja fel a figyelmet, hogy egy Range Rover terepjáró biodízellel történő egyszeri megtankolásához szükséges gabona elegendő lehet egy ember egy éves táplálkozásának biztosításához. Ha a világ éhezőinek számát figyelembe vesszük, akkor McNeely szerint el kellene gondolkodnunk azon, hogy valóban bioüzemanyagok alapanyagának előállítására kell-e használnunk az amúgy is szűkösnek tűnő mezőgazdasági termőterületeinket.

A termőterületek szűkössége más szempontból is problémát okozhat: mivel a biodízel alapanyagáért sokkal többet kaphatnak a termelők, könnyen lehet, hogy a fejlődő országokban egyre többen fognak áttérni az alapvető gabonatermékek előállításáról a biodízel alapanyagául szolgáló gabonafélékre, cukornádra vagy éppen olajfák nevelésére. Ennek eredményeképpen a világ olyan pontjain is szűkössé válhatnak az élelmiszerkészletek, ahol egyelőre ezzel nincsen probléma.

Mindeközben az élelmiszerárak is elszabadulhatnak: ahogy McNeely utal rá, Mexikóban az év elején már komoly tüntetések és zavargások voltak, mivel a kukorica ára pár hónap alatt majdnem megduplázódott. A közép-amerikai ország alapvető élelmiszere ugyanis a bioetanol előállításához is szükséges alapanyag, márpedig a bioüzemanyagok iránti kereslet az olajárak növekedésével hirtelen megugrott. Ráadásul az amerikai elnök a múlt hónapban bejelentette: 2017-ig bezárólag az Egyesült Államok üzemanyag-felhasználásának legalább 25 százalékát bioüzemanyagoknak kell kitennie. Ezen túlmenően Brazília elnökével folytatott tárgyalásain szintén a bioüzemanyag import növelését irányozta elő a két elnök. E tendenciák mind az irányba hatnak, hogy az élelmiszerárak jelentősek megugorhatnak, ami a kevésbé fejlett közép- és dél-amerikai országok lakóit igencsak érzékenyen érintheti.

Pusztuló őserdők, még több üvegházhatású gáz

McNeely azt sem felejti el megjegyezni, hogy a bioüzemanyag-boom valójában nem a kis és közepes méretű birtokkal rendelkezőket segíti, hanem az agrárkapitalista nagyvállalkozókat, akik egyre több földet vesznek meg, koncentrálva ezzel a földbirtok- és jövedelemelosztást. Az Egyesült Államokba vagy Európába importált bioüzemanyag akár az Amazonas őserdeit teljes mértékben tönkre teheti: a gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy újabb és újabb erdős területeket égetnek fel Brazíliában és világszerte, hogy a jól jövedelmező bioüzemanyag alapanyagát termeljék aztán ezeken a területeken.

Az esőerdők pusztulása döbbenetes méreteket öltött immár Indonéziában is, ahol az erdők helyét pálmafákkal ültették be. A pálmaolaj elsősorban Ázsia biodízel-éhségét hivatott csillapítani. Egy nemrégiben készült ENSZ jelentés szerint elképzelhető, hogy 2022-re Indonézia őserdeinek több mint 90 százaléka eltűnik, ha az erdőirtás mostani üteme folytatódik.

Ráadásul a biodízel előállítása helyenként több fosszilis üzemanyag felhasználását eredményezi, mint amennyi megspórolható a biodízellel magával. Igaz ez főleg az Egyesült Államokra és a fejlettebb országokra, ahol a mezőgazdasági gépek már önmagukban is több fosszilis energiát használnak fel, mint amennyi biodízel előállítható adott területen. Ily módon aztán az üvegházhatású gázok kibocsátása nemhogy csökkenne, hanem még inkább növekedhet. További problémát okozhat a bioüzemanyagok kritikusai szerint az is, hogy hatalmas területeken veszhet el a biodiverzitás, ezzel pedig a nemcsak a terület flórája válik a monokultúra áldozatává, hanem természetesen a benne élő állatvilág is elpusztul.

Mindezeket figyelembe véve sokan állítják: a bioüzemanyag hasznos lehet, de talán még hasznosabb lenne, ha az üzemanyag-fogyasztás mértékét sikerülne drasztikus mértékben csökkenteni. Erre azonban az ázsiai gazdasági fejlődést, és az ily módon megnövekedett fogyasztói igényeket figyelembe véve egyelőre sajnos nem sok esély mutatkozik.

Megtalálhatták a legendás viking települést

Megtalálhatták a legendás viking települést

Jomsborgot a hagyomány szerint Kékfogú Harald alapította, az erődről régóta folyik a szakmai vita.

Több ezer éves műkincseket találtak egy közúti ellenőrzés során

Több ezer éves műkincseket találtak egy közúti ellenőrzés során

A jelölt téglák az Izraelben állomásozó római hadsereghez köthetőek.

Kincsekkel teli sírokat találtak Kínában

Kincsekkel teli sírokat találtak Kínában

Több ezer éves, előkelő sírokat fedeztek fel, a nyughelyek nagy számú tárgyat rejtettek.

Munkások rongáltak meg ősi sírokat

Munkások rongáltak meg ősi sírokat

A nyughelyeket Izraelben tárták fel, az országban nagyon komolyan veszik a műkincsek védelmét.

A történelem egy sötét emlékére bukkantak

A történelem egy sötét emlékére bukkantak

Megtalálták a hírhedt második világháborús japán egység, a 731-es alakulat egyik bunkerét.

National Geographic 2023. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket