Lovas félisten domborműve a tavasz műtárgya

Egy lovas félistent ábrázoló, több mint kétezer éves márvány dombormű látható keddtől az évszak műtárgyaként a budapesti Szépművészeti Múzeumban – adta hírül az intézmény.
A keleti görög műhelyben készült reliefet, amelyet május végéig láthat a nagyközönség, tavaly vásárolta meg a múzeum.
A múzeum antik gyűjteménye hagyományteremtő szándékkal 2003 telén indította útjára “Az évszak műtárgya” kamarakiállítás-sorozatot, amelynek célja, hogy rendszeresen a közönség elé tárja a gyűjteményben folyó munka eredményeit.
Az ismertető szerint a görög világban általános volt, hogy a lovas félistent az iránta tiszteletet kifejező alakokkal együtt ábrázolták. Ez az ábrázolási mód keleti kultúrákból átvett minták nyomán a klasszikuskori Athénban alakult ki, majd a hellén világ egyik legnépszerűbb domborműtípusa lett. A görög vallás megkülönböztető sajátossága, hogy a halhatatlan istenek és az „egy napig élő” emberek mellett úgynevezett hérosokat is ismert.
Ők a görög mondavilág félistenként tisztelt hősei, akiket halandó voltuk az emberekhez, rendkívüli tetteik pedig az istenekhez tesznek hasonlatossá. A hellenisztikus korban a héros fogalmat jóval szélesebb körben használták. Ekkor már a héros olyan holtakat is jelölhetett, akiknek emlékére szeretteik kultuszt alapítottak, de jelenthette egyszerűen azt is: „megboldogult”.
A Szépművészeti Múzeumban kiállított domborművön egy magányos lovas alakjában ábrázolt halott ifjú és az itt maradottakat jelző, idősebb arcú köpenyes férfialak látható.