Sok ezer éves sziklarajzok kerülnek víz alá

A hatalmas vízierőművektől az ország vezetősége a mezőgazdaság felvirágzását, és ezzel a 165 milliós ország élelmezési helyzetének javulását várja. Az öntözés nélkül ugyanis Pakisztán csak sivatag lenne.

A brit gyarmatosítás óta az öntözőcsatornák biztosítják a gabona és rizstermesztés, valamint a gyapottermesztés feltételeit; ez utóbbi jelentős exportterméke is az országnak. A jelenlegi csatornarendszer mellett azonban az egyre növekvő városok, köztük a főváros is, nyáron komoly vízhiánnyal küzd.

A problémát öt új duzzasztógát építésével próbálná enyhíteni a pakisztáni kormány. Ezek közül a legjelentősebb a Basha-Diamir-gát, amely a Nanga Parbat lábánál lévő Chilas településtől nyugatra épül. Az Indusra tervezett gát fala 270 méter magas, az alapnál pedig 200 méter széles lesz. A gát közel száz kilométer hosszan duzzasztja majd vissza az Indus vizét: a Nanga Parbat lábától a híres Rakhiot hídig, amely a hegyet meghódítani igyekvő hegymászók és turisták kedvelt kiindulópontja.

A duzzasztógátat egy német mérnöki iroda, a Frankfurt közelében székelő Lahmeyer International tervezte, az ő nevükhöz kötődik többek között három duzzasztómű a Jangcén épült is.

Míg a mérnököknek nagy sikerélmény a folyó megzabolázása, honfitársuk, Harald Hauptmann, heidelbergi régész több ezer sziklarajz és írás eltűnése miatt aggódik, amelyek a megemelkedő vízszint miatt a jövőben víz alá kerülnek. Azok a rajzok, amelyeket nem a víz pusztít el, a gátépítéshez kapcsolódó magashegyi út, a Karakorum Highway átépítésének áldozatai lesznek.

Kézjegyek a jégkorszaktól napjainkig

Az Indus felső szakaszánál lévő sziklarajzok jelentőségét az adja, hogy nyomon követhető rajtuk a térség kulturális fejlődése egészen a jégkorszakig visszamenőleg. A jégkori vadászó törzsek hegyes kövekkel vadállatok körvonalait vésték a sziklákba, ráadásul egyfajta aláírással, ugyanis a rajzokat kéz és lábnyomokkal látták el az utókor számára.

A bronzkor embere arctalan óriásokat rajzolt a sziklákra, a képek akár a földönkívüliek mai ábrázolásának is beillenének, ugyanis az óriások haja tüskés, antennaszerű. Ezek az óriások a Chilas környéki legendák hősei, a föld alatt lakó démonok, akik földrengést okoznak.

A Karakorum Highway egykor a Belső-Ázsiából az indiai szubkontinensre vezető egyik legfontosabb útvonal volt. Időszámításunk előtt. 1000 körül a szkíta törzsek ezen az úton nyomultak délre. Az ő nevükhöz fűződnek a sziklarajzok között található állatábrázolások (elsősorban hegyi kecskék, szarvasok) egy része. A száraz időszakban a sziklafelszínen kiváló ásványi anyag, az ún. sivatagi máz kitűnő feltételt kínált a rajzoláshoz, hiszen a sötét felszíni rétegbe karcolt rajzok alól átütött a világosabb alapkőzet. A szkítákat követő alkotó nép a perzsa volt. Az ő kezük nyomát jelzik a különböző mesebeli, félig állat, félig ember figurák.

A buddhizmus megjelenése a sziklarajzok következő virágkorát jelentette. Ugyanakkor a buddhizmussal jelentek meg az első írásjelek is a sziklarajzok mellett. Az utat ekkor már nem csak kereskedők járták, hanem zarándokok és szerzetesek is, akik Buddha dicsőítésére különböző Buddha-ábrázolásokat készítettek.

A régészek szerint kínai utazók egykor fából készült, 20 méter magas Buddha szobrot is állítottak itt az Indus partján, amelyet részben arany lemezkékkel borítottak. „Sajnos a szobor valószínűleg már a középkorban elpusztult” – véli a német Spiegelnek nyilatkozó Hauptmann.

A sziklák a mai utazókat is alkotásra késztetik. A magashegyi úton áthaladó teherautók vezetői előszeretettel vésik a sziklákba a nevüket és kocsijuk rendszámát.

Földrengés és földcsuszamlás gyakori jelenség

Mivel a duzzasztógátat építő Lahmeyer International cég két évvel elhalasztotta a Basha-Diamir-gát beruházását, Hauptmann-nak még maradt egy kis ideje, hogy az Indus völgyében és mellékvölgyeiben újabb sziklarajzok után kutasson.

A gátat a folyó kanyarulatában építik, mert ott a hegyoldal távolabb van a folyótól. Így kevesebb esély van arra, hogy egy földrengéskor bekövetkező hegycsuszamlás elpusztítsa a gátat. Az Indusnál ugyanis ez a veszély mindig fennáll.

Egy 1840-ben bekövetkezett földrengés és földcsuszamlás során a Rakhiot híd közelében lezúduló föld- és sziklagörgeteg hatalmas falat képezett a folyón. A mintegy 300 méter magas fal 60 kilométer hosszan duzzasztotta vissza az Indust, majd egy év múlva átszakadt és falvakat valamint emberek ezreit söpörte el. Ez volt a brit-India legnagyobb természeti katasztrófája.

Több évtizedes kutatómunka, elkönyvelt sors

A több ezer éves sziklarajzok veszélybe kerüléséről még nem sokat tud a nyilvánosság, habár Luca Maria Olivieri, a római székhelyű Afrika- és Keletkutató Intézet munkatársa szerint egyedülálló értékekről van szó.

Hauptmann-nak és kutatócsoportjának sikerült az elmúlt évek során mindegyik sziklarajzot fényképen megörökítenie, valamint mindegyikről másolatot készítenie. A rajzok pontos helyét GPS-szel is meghatározták, és térképre vitték.

Annak ellenére, hogy a leletek értékét talán Hauptmann tudja a legjobban felbecsülni, és több évtizedes munkájába került ez a feltárás, egy rossz szóval sem illeti a leendő duzzasztóművet – írja a Spiegel Online, ugyanis tudja, hogy milyen nagy kincs a térségben a víz.

Hauptmann egyébként nem először kerül ilyen helyzetbe. Az ő nevéhez fűződik egy hasonló történelmi jelentőségű feltárás, amely hasonló véget ért, mint ami most a sziklarajzokra vár. Anatóliában hat évi kutatómunka során sikerült feltárni az Eufrátesz partján lévő Nevali Çori nevű ősi falut. Itt bukkantak a világ legidősebb templomára, melynek maradványait ma a Karlsruhei Múzeumban őrzik. A falu idővel az Eufráteszen létesült Atatürk-víztározó áldozata lett, amely a folyó ezen szakaszát Törökország második legnagyobb tavává változtatta.