Eszperantó, a mesterséges nyelv

Az 1850-es évek végén Lengyelországban született Ludwig Zamenhof, az eszperantó nyelv megalkotója. Már gyermekként érdekelték a nyelvek, jónéhányat beszélt is. Tudott oroszul és jiddisül, hiszen az apja anyanyelve az orosz volt, míg az anyja a jiddist használta. Lengyelországban elsajátította a lengyelt, majd az iskolában megtanult angolul, latinul és görögül, de ezeken kívül birtokában volt még a franciának valamint a németnek is.

A szemorvosként dolgozó Zamenhof ifjúkori álmát valósította meg, amikor 1887-ben Dr. Eszperantó álnéven egy füzetecskében publikálta az általa megalkotott, mindössze 16 nyelvtani alapszabályra épülő eszperantót.

Az eszperantó az első világháború után olyan népszerűvé vált, hogy Európa-szerte több iskola felvette a tantervébe, mivel sokkal könnyebbnek bizonyult, mint a német, a francia vagy az angol.

Az első nemzetközi eszperantó konferenciára 1922. április 18-án háromezer érdeklődő jelenlétében Prágában került sor. A találkozó jelentőségét mutatja, hogy még a Népszövetség főtitkára, a japán Nitobe is részt vett rajta.

Az új nyelv körül kialakult nyelvészeti viták miatt azonban az eszperantó – az eredeti tervekkel ellentétben – nem válhatott a diplomácia nyelvévé. Az eszperantó világhódításához fűzött álmok a második világháború után végleg szertefoszlottak.