Vicc az egész?!

1912-ben egy amerikai antikvárius 30 értékesnek tűnő kézirat mellett egy titokzatos könyvet is megvásárolt a vatikáni Collegium Romanum gyűjteményének részleges állami kisajátítását követően: a könyv tele volt ábrákkal és képekkel, a szöveg azonban érthetetlen nyelven íródott. A képek alapján a könyv keletkezésének időpontjában többé-kevésbé egyetértettek a tudósok: a Kr.u. 1450 és 1520 közötti időszakra teszik. A szöveggel kapcsolatban azonban a mai napig csak találgatások léteznek.

Wilfrid Voynich azonban hitt abban, hogy a szöveget sikerül megfejtenie, és így a megvásárolt könyv értéke a többszörösére ugrik majd. Az írás megfejtése azonban a korábbi próbálkozásokhoz hasonlóan Voynich-nak sem sikerült, ám az amerikai könyvkereskedő legalább némi hírnévre tett szert azáltal, hogy a könyvet később Voynich-kéziratként kezdték emlegetni.

A szöveget azóta sem sikerült megfejteniük a tudósoknak, de egy osztrák fizikus most megjelent tanulmányában úgy véli, megtalálta ennek az okát: Andreas Schinner szerint a szöveg teljességgel értelmetlen, így kár is időt pazarolni dekódolására.

Vicc az egész!

A linzi Johannes Kepler egyetem professzora úgy látja, hogy az összes eddigi próbálkozás vakvágányra vezetett a Voynich-kézirat megfejtése kapcsán, ami annak köszönhető, hogy a szöveg tulajdonképpen egy tréfás kedvű középkori írástudó alkotása. A célja pedig az lehetetett, hogy egy teljesen fiktív nyelven íródott értelmetlen könyvvel az utókor kíváncsi kutatóinak végeláthatatlan fejtörést okozzon.

Az osztrák fizikus érve nem új, h2003-ban Gordo Rogge, angol pszichológus és informatikus egyszer már előállt azzal a felvetéssel, hogy a kézirat tulajdonképpen értelmetlen írásjelek halmaza csupán. Ennek bizonyítására Rogge akkor egy szótagtáblázat segítségével a Voynich-kézirathoz igencsak hasonló szöveget készített, amely legalább annyira értelmetlen volt, mint maga a Voynich-kézirat.

Az osztrák fizikus a feltételezést most további érvekkel is alátámasztotta a Spiegel Online beszámolója szerint. Bár korábban a tudósok a nyelvezet bonyolultsága miatt kizárták annak lehetőségét, hogy a könyv értelmetlen nyelven íródott volna, Schinner immáron mégis bizonyítva látja, hogy a szöveg gyakorlatilag teljességgel értelmetlen szavak egymásutánjából áll. „Tulajdonképpen egy algoritmus segítségével alkotta a szerző az érthetetlen szöveget” – nyilatkozta Schinner a Spiegel Online-nak, utalva arra az ellenérvre, hogy a szöveg bonyolultsága miatt nem valószínű, hogy értelmetlen szöveg megfogalmazásával bárki is hosszú időt töltött volna. A korábbi érvek szerint értelmetlen zagyvaságok leírásába senki nem fektetett volna hihetetlen mennyiségű munkát.

Háromféle módon bizonyítva

Csakhogy Rogge kísérlete mellett immáron Schinner kutatásai is azt mutatják, hogy mégiscsak az utóbbi esetről lehet szó. Az osztrák fizikus háromféleképpen próbálta bizonyítani feltevését: először is a szavak egymás utáni következésének statisztikai elemzésével, másodszor az úgynevezett Random Walk módszer segítségével, harmadszor pedig a szavak különféle előtagjainak vizsgálatával.

Az első módszer alapján arra a megállapításra jutott, hogy a szövegben ugyanannak a szónak az előfordulása sokkal gyakoribb magának a szónak a közelében, mint távolabbi szöveghelyeken. A természetes nyelvekben ez a fajta tagolás teljességgel ismeretlen, ha pedig hasonló időszakban keletkezett középkori szövegek struktúrájával vetjük össze a Voynich-kéziratot, akkor szembetűnő a különbség. „Az írástudók kerülik a szóismétlést, arra pedig a természetes nyelvben szinte egyáltalán nincsen példa, hogy hasonló vagy azonos szavak leginkább egymás közelében forduljanak elő” – mondta Schinner a Spiegel Online-nak.

Az úgynevezett Random Walk módszer segítségével Schinner azt is bizonyítottnak véli, hogy a szöveg szavait egy bizonyos algoritmust követve vetette papírra a szerző. A természetes nyelveken íródott szövegekben a szavak elhelyezkedése teljesen véletlenszerű. Az osztrák kutató szerint jelen esetben azonban az figyelhető meg, hogy a szöveg különböző pontjai között kapcsolatok fedezhetők fel, azaz bizonyos fokú szabályosságra figyelhetünk fel.

Harmadrészt az előtagok vizsgálata során a szavak előfordulásának gyakoriságához hasonlóan azt állapította meg, hogy egy előtag előfordulása leginkább a vele azonos előtagok környékén a legvalószínűbb.

Egy része azért mégis értelmes?

Mindezek ellenére Schinner mégsem zárja ki teljesen, hogy a szövegnek egy kis része valamilyen titkosírással készült volna, azaz hogy a teljes szöveg tulajdonképpen csak álca egy titkosírással megfogalmazott rész elrejtéséhez.

„Ez a feltételezés ugyan nem tűnik meggyőzőnek, de kizárni ennek lehetőségét nem tudom” – nyilatkozta Schinner a Spiegelnek. Persze felmerül a kérdés, hogy a titkos üzenet szerzője miért éppen egy titokzatos és megfejthetetlen könyvben rejtette volna el mondanivalóját? Hiszen ezzel már eleve arra ösztökélte a kíváncsiakat, hogy titkos üzenetek után kutassanak a könyvben, ami pedig növeli a titkosírás megfejtésének esélyét.

Persze a dupla csavar itt sem kizárt: könnyen lehet, hogy éppen azért rejtette el a titkos üzenetet egy megfejthetetlen szövegben, mert azt remélte, hogy kevesen gondolják majd azt, hogy az értelmetlen szöveg nem teljesen értelmetlen. Azt azonban, hogy melyik is lehet az a kis rész – Schinner szerint a 35 ezer szóból álló szöveg maximum egy százada lehet értelmes –, annak meghatározására egyelőre még az osztrák tudós sem vállalkozik.