A megalázott III. Béla király

1196. április 23-án meghalt III. Béla királyunk, akinek uralkodása alatt Magyarország elismert középhatalommá fejlődött. Bélát első felesége, Châtillon Ágnes mellé, a székesfehérvári bazilikában temették el. Sírja a törökkori dúlások idején sem sérült meg; az Árpád-házi király földi maradványai 1848-ban viszonylag épségben kerültek elő.
Az 1160-as évek elejétől a bizánciak – nagyhatalmi érdekektől vezérelve – többször is beleavatkoztak a magyar belpolitikába: a trónviszályokban Manuél bizánci uralkodó aktív döntőbírói szerepet próbált játszani. Miután Manuél belátta, hogy nem tudja III. Istvánt megfosztani a magyar koronától, kénytelen volt elismerni törvényes hatalmát. A magyar-bizánci közeledés egyik fontos momentumaként tartjuk számon III. István öccsének, Bélának a bizánci udvarba kerülését.
A császárnak az 1163-ban Bizáncba érkezett, 15 éves ifjúval komoly tervei voltak: Mária nevezetű leánya és az Alexiosz nevet felvett Béla házasságkötésével a magyar-bizánci szövetség megerősödését kívánta elérni. III. István azonban semmiképpen nem akarta a kapcsolatokat szorosabbra fűzni, mitöbb, a korábban Bizáncnak ígért Szerémséget és Dalmáciát is megtartotta magának.
A Bizánc és Magyarország között ismét kirobbant háború 1167-ig váltakozó sikerrel folyt. Miután Manuélnek sikerült megszereznie a dalmát és szerémségi területeket, a továbbiakban teljes érdektelenséget mutatott a magyar ügyek iránt. Természetesen ehhez nagyban hozzájárult az a tény is, hogy második feleségével, Antiochia Máriával kötött házasságából végre fia született, akit nyomban meg is tett utódjául.
A néhány évvel korábban még fényes bizánci jövő előtt álló Béla hirtelen mellőzötté vált az udvarban. A császár utáni második embert jelölő deszpotész címet elvették tőle, valamint a Máriával kötött eljegyzését is felbontották. A méltatlan bánásmódban részesült Béla figyelmét ezt követően a magyarországi politikai kilátások kötötték le.
Amikor 1172-ben bátyja meghalt, III. Béla néven magyar királlyá választották. Uralkodása konszolidációt hozott az országban, melynek köszönhetően a Magyar Királyság középhatalommá fejlődött. Noha Bizánccal haláláig lojális maradt, erősakaratú, független királyként, katolikus szellemben kormányozta országát.
A 24 éven át tartó uralkodása alatt III. Béla helyreállította a pápával a korábban megromlott viszonyt, sikerrel járó területnövelő politikát folytatott, valamint megszervezte az oklevélkiadással foglalkozó királyi kancelláriát, amellyel a korban az írásbeliség nagyobb jelentőséget kapott.
III. Béla, akinek királysága idején Magyarország jelentős közép-kelet-európai hatalomnak számított, 1196. április 23-án halt meg. Bélát első felesége, Châtillon Ágnes mellé, a székesfehérvári bazilikában temették el. Sírja a törökkori dúlások idején sem sérült meg; 1848-ban az Árpád-házi király földi maradványai viszonylag épségben kerültek elő.