Vendel, Irén, Kleopátra2021. október 20., szerda
Kultúra

A Sultána nevezetű gőzhajó felrobbanása

National Geographic Magyarország

1865. április 27-én a hajnali órákban erős detonáció következtében a Mississippi-folyón elsüllyedt a mintegy 2450 katonával a fedélzetén a Sultána gőzhajó. A két évvel korábban Cincinnatiban megépített gőzös Vicksburgből az Illinois állambeli Cairoba szállított utasokat. A katasztrófát mindössze 600-an élték túl.

Miután 1865 április elején véget ért a több éven át tartó polgárháború észak és dél között, a katonák egy része a gyorsabb hazatérés érdekében úgy döntött, hogy az Illinois állambeli Cairoig tartó utat gőzhajón teszi meg.

1865. április 26-án a St. Louis és New Orleans között menetrendszerűen közlekedő Sultána gőzhajó fedélzetére a 85 fős személyzet és 70 civil utazó mellé – a megengedett 200 utassal szemben – Vicksburgnél még 2300 katona szállt fel.

Az Illinois állambeli Cairo városa felé haladó gőzhajó kazánja azonban a túlterhelés miatt Memphistől 13 km-rel feljebb felmondta a szolgálatot. 1865. április 27-én 2 óra körül először az egyik kazán, majd nem sokkal később a másik is felrobbant. A detonáció következtében a hajót néhány óra alatt elnyelte a Mississippi vize.

Akik nem váltak a robbanás áldozatává, azoknak jelentős részét a süllyedő Sultána kéményei ütötték agyon vagy nyomtak víz alá. A hajó elsüllyedésének pontos időpontja nem ismeretes, egy azonban biztos, hogy napfelkeltekor már nyoma sem volt a gőzösnek.

A katasztrófát – a hajón utazó mintegy 2450 emberből – csupán 600-an élték túl. Az áldozatok emlékére Knoxville-ben emlékművet állítottak.

Hozzászólások

Megtalálták a világ legősibb szellemábrázolását

Megtalálták a világ legősibb szellemábrázolását

A jelenethez kapcsolódó szövegből lehet tudni, hogy az alak nem egy egyszerű férfi, hanem egy kísértet.

Keresztes katonák táborára bukkantak Izraelben

Keresztes katonák táborára bukkantak Izraelben

A lelőhely a legkorábbi keresztes táborhely, amelyet Izrael területén valaha találtak.

World Press Photo Kiállítás – 2021

World Press Photo Kiállítás – 2021

A World Pres Photo (WPP) kiállításon a Magyar Nemzeti Múzeumban 151 sajtófotót láthat idén is a közönség.

A rómaiak elleni lázadás idején elrejtett kincset találtak

A rómaiak elleni lázadás idején elrejtett kincset találtak

A korábban vert érmeket egy birtok tulajdonosai gyűjthették, majd rejthették el.

Sziklába vájt nekropoliszt tártak fel

Sziklába vájt nekropoliszt tártak fel

A mintegy 400 nyughelyet a mai Törökország területén, egy kanyon oldalában alakították ki.

National Geographic 2021. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket