Károly, Karola, Tamás2023. január 28., szombat
Kultúra

Svédországban megjelölik a klímabarát módon készült élelmiszereket

National Geographic Magyarország

Hamarosan külön jelöléssel látják el Svédországban azokat az élelmiszereket, amelyek előállítása segít korlátozni a klíma változását - közölte a svéd élelmiszerfogyasztók szervezete.

A jelölés jövő évtől kerülhet fel azokra az árukra, amelyek megfelelnek a környezetbarát fogyasztás elterjesztésén dolgozó szervezet, a KRAV bizonyos klímavédelmet szolgáló előírásainak.

A KRAV szóvivője egyelőre nem tudta megmondani, hogyan bírálják majd el a termékeket. Annyi azonban már tudható, hogy vizsgálni fogják a szállítás módját és azt is, vajon alternatív üzemanyagot használtak-e az előállításánál. “Valószínű, például, hogy a repülőgéppel szállított termékekre nem kerülhet majd fel a klímabarát jelölés” – mondta.

“A légkör védelme az egyik legfontosabb kérdés, ha a környezet fenntarthatóságáról van szó” – tette hozzá az új árujelölés tervét magyarázva.

A KRAV címkéi 1985 óta segítenek a svédeknek eligazodni abban, mely termékek tekinthetők környezetbarátnak. Jelenleg mintegy 3600 termék jogosult a KRAV védjegyének viselésére.

Hozzászólások

Szokatlan ólomvegyület Rembrandt híres festményén

Szokatlan ólomvegyület Rembrandt híres festményén

Az Éjjeli őrjárat című Rembrandt-festmény 1642-ben készült, most a Rijksmuseum és számos kutatóintézet összefogásával vizsgálták, miként alakult a festményen használt vegyületek sorsa az idők során.

Vaskori szekér maradványaira bukkantak egy gödörben

Vaskori szekér maradványaira bukkantak egy gödörben

A sérült tengelyt a korabeli Anglia lakói karóként újrahasznosították egy gödör falának megtartáshoz.

Elveszett város maradványaira bukkantak Luxornál

Elveszett város maradványaira bukkantak Luxornál

A nagyjából 1800 éves, a római korra datálható település a legkorábbi, amelyet Luxor keleti partján találtak.

Európa 2023-as legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei

Európa 2023-as legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei

A miskolci Herman Ottó Múzeum épülete és a budapesti Memento Park is felkerült Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszíneinek listájára, amelyről hét helyszín bekerülhet majd az Europa Nostra és az Európai Beruházási Bank Intézet veszélyeztetett európai örökségek megmentését segítő programjába.

Régészeti feltárások tanúskodnak Kecskemét ezer évvel ezelőtti lakosairól

Régészeti feltárások tanúskodnak Kecskemét ezer évvel ezelőtti lakosairól

Írásos emlékek a 14. század közepétől említik a mezőváros Kecskemétet, de a régészeti feltárások azt támasztják alá, hogy a terület már ezer éve is lakott hely volt, és szerepe már az Árpád-korban is jelentős lehetett - tudatták a Kecskeméti Katona József Múzeum régészei az MTI-vel.

National Geographic 2023. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

12 990 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket