Tiszta víz a darfuri menekülteknek?

2003 óta alig-alig csitulnak a harcok Szudán amúgy sem túl emberbarát régiójában: miközben a természet sem bánik kesztyűs kézzel a világ egyik legszárazabb régiójában élőkkel, jó négy éve immár az emberek maguk is nehezítik egymás életét. Az iszlám befolyás alatt álló kormányzat és az öntudatukra ébredő, nem-iszlám bennszülöttek közötti véres konfliktusnak köszönhetően jelenleg is több mint két és fél millió ember él menekülttáborokban, ahol szinte mindenben hiányt szenvednek. Az embertelen körülményeken azonban talán lehetne enyhíteni, hiszen egy friss kutatás szerint a menekülttáborok alatt hatalmas mennyiségű víz található.

Egykor nagy tó terült el itt

A National Geographic News tudósítása szerint a bostoni egyetem kutatói, Farouk El-Baz és Eman Ghoneim műholdfelvételek segítségével feltérképezték a régió föld alatti vízkészletét, és arra a megállapításra jutottak, hogy Szudán, Csád és Líbia határa mentén egykor hatalmas kiterjedésű tó terülhetett el.

„Manapság valóban ez a terület a világ egyik legszárazabb régiója. Ám alig ötezer évvel ezelőtt kellemes éghajlat uralkodhatott a környéken: folyók, tavak, sőt növények és állatok is szép számmal éltek erre” – nyilatkozta El-Baz a National Geographic News-nak.

Az egykori tó a kutatók becslése szerint hozzávetőleg 30 ezer négyzetkilométer kiterjedésű lehetett, partvonala a tengerszint felett 573 méter magasságban húzódott, és szerény becslések szerint is 2500 köbkilométernyi vizet tartalmazott.

A tó nem öröktől fogva létezhetett: El-Baz és csapata úgy véli, hogy körülbelül 11 ezer évvel ezelőtt, klimatikus változásnak köszönhetően alakult ki. Azt megelőzően a bostoni kutatók szerint ugyanolyan száraz lehetett a régió, mint ma. „Úgy véljük, hogy nagyon száraz és nagyon nedves klimatikus viszonyok követik egymást, és ez évezredek óta így mehet” – mondta El-Baz a National Geographic News-nak.

Sikeres egyiptomi példa

Hogy a föld alatti vízkészletek kinyerésére vonatkozó remények nem teljesen alaptalanok, annak több oka is van. Egyrészt a nyolcvanas évek közepén éppen El-Baz kutatócsoportja fedezett fel egy hasonló, ám kisebb területű föld alatti víztározót, ami szintén egy egykori tó helyén alakult ki. Az Egyiptom délnyugati részén található medencében ma virágzik a mezőgazdaság, 500 kút közel 60 ezer hektárnyi területet lát el öntözővízzel. Az egykori tó területén volt olyan rész, ahol csupán 25 méter mélyre kellett lefúrni, hogy megtalálják a föld alatti vízkészletet.

A most beazonosított, valaha Szudán területén fekvő tó vizéről egyelőre nem tudni, hogy milyen mélyre szivárgott le, ehhez már tényleges terepmunkára lenne szükség, ami azonban a jelenlegi körülmények között kétségkívül roppant veszélyesnek és nehéznek tűnik.

A reményt táplálja azonban, hogy Líbia Darfurhoz közeli részén a föld alatti vízkészleteket szintén kutak segítségével aknázzák ki, és juttatnak ezzel tiszta vízhez illetve öntözővízhez többszázezer embert. A kőzettípus és a geológiai adottságok nagyban egyeznek a líbiai és egyiptomi területek adottságaival, így nagy a valószínűsége annak, hogy Darfur alatt is viszonylag könnyen felszínre hozható vízkészletek terülnek el. Az egykori tavak alján homokkőrétegek voltak találhatóak, amelyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ne csak párologjon a víz, hanem jelentős mennyiség a föld alá is szivárogjon. Ennek köszönhető tulajdonképpen, hogy most a világ legszárazabb régiója egy hatalmas víztározó felett terül el.

Álom ma terepkutatásra gondolni a régióban

A tó pontos korát és élettartamát szintén csak terepkutatás révén lehetne megállapítani, ám az már most bizonyosnak tűnik: a régió, sőt egész Afrika klimatikus viszonyairól alkotott elképzeléseinket nagyban felülírhatnák a geológiai vizsgálatok, amelyek révén több ezer évre visszamenőleg megállapítható lenne, hogy miként is változott az éghajlat időről időre.

Alex de Waal, a New York-i székhelyű Social Science Research Council igazgatója azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a most megtalált vízkészletek nem biztos, hogy meg tudják oldani két és félmillió menekült gondjait.

A fő probléma jelenleg az, hogy szinte megközelíthetetlen a régió. Nemhogy éghajlatkutatás, de még a humanitárius segélyek eljuttatása is nagy veszélyekkel jár, így de Waal szerint előbb az emberi konfliktus forrását kellene megszüntetni, hogy aztán a természet okozta nehézségeken felül lehessen kerekedni.