Döfd bele a lándzsát!

A törökországi epheszuszi temető feltárásakor 67 római kori gladiátor csontmaradványa került elő. A leletek részletes vizsgálata fényt derített arra, hogy a halálba menők kegyetlen élete hogyan is ért véget.
A mai Törökország területén található Epheszusz melletti temető az egyetlen eddig felfedezett gladiátortemető. A leletek között a régészek több ezer csontra és három sírkőre bukkantak. Az elmúlt öt évben a bécsi Orvostudományi Egyetem két patológus professzora, – Karl Grossschmidt és Fabian Kanz –, ideje jelentős részét áldozta arra, hogy a csontokat egyenként katalogizálva megállapítsa azok korát és árulkodó sérüléseiket, valamint hogy kiderítsék, mi okozhatta a gladiátorok halálát.
A többségében húsz és harminc év közötti harcosoknak szinte kivétel nélkül voltak gyógyult sérüléseik. A kutatók szerint ez azt bizonyítja, hogy ezeket az embereket jutalomban, valamint alapos és költséges orvosi ellátásban is részesítették. Az egyik tetemen még sebészi amputáció nyomai is megtalálhatók.
Egyetlen csont felszínén sem bukkantak többszörös sérülés nyomaira. Így nem valószínű, hogy a küzdők kusza tömegcsatába keveredtek volna. Sokkal inkább tűnik kézenfekvőnek, hogy nézőiket szigorú szabályok között folyó párbajjal szórakoztatták.
A vizsgálat szerint a halál szinte valamennyiüket a csatatéren érte utol, ahogy ezt korábban is feltételezték már. Az írásos emlékek szerint, ha egy gladiátor nem bizonyult elég rátermettnek a csatatéren, az őrjöngő tömeg „Recipe ferrum!” (Döfd bele a lándzsát!) felkiáltással rótta ki a vesztes gladiátorra a halálos ítéletet, akinek férfihez méltóan – mozdulatlanul – kellett fogadnia saját kivégzését.
Voltak, akiknek a torkán keresztül döftek kardot a szívükbe. A törökországi csigolyacsontok árulkodó nyomai szintén alátámasztják, hogy egyeseknek ilyen véget szánt a sors. „A koponyacsontok sérülései meglepőek voltak” – nyilatkozta Grossschmidt professzor a BBC News-nak. Néhány koponyán háromágú szigony ejtette végzetes sérülés látható, míg találtak négyszögletű csonthiányt is. A bécsi kutatók szerint ezeket nem hétköznapi vívó eszközökkel, hanem például pöröllyel okozhatták. Az ilyen durva sérülésekkel feltehetően a kegyelemdöfést adták meg az életveszélyesen sérült harcosoknak, akiket viszont a közönség nem ítélt halálra.
Sérült koponyaleletek
Ha egy gladiátornak három éven keresztül sikerült életben maradnia az arénában, elnyerte szabadságát. Az epheszuszi csontok között is akadnak olyanok, amelyek egy veterán harcos maradványai lehetnek. “Olyan életet élhetett, mint a többi római, és valószínűleg természetes halállal halt meg” – vélekedett Kanz professzor.