Göring amerikai fogságban

1945. május 21-én Hermann Göringet, a Luftwaffe mindenható urát feleségével és Edda nevű lányukkal a nácigyűjtőként szolgáló luxemburgi Bad Mondorfban lévő titkos amerikai hotelbe szállították át.
1945 május elején a szövetségesek fogságába került Hermann Göring, az egykori porosz miniszterelnök, a Gestapo és az első koncentrációs táborok megalapítója.
Göringet, a Luftwaffe mindenható urát 1945. május 21-én feleségével és Edda nevű lányukkal együtt szállították a nácigyűjtőként szolgáló luxemburgi Bad Mondorfban lévő titkos amerikai szállodába. Az egykoron szebb napokat is megélt Palace Hotelből kialakított börtön lett a szállása a 16 egyforma bőrönddel és a vörös orvosi kistáskájával érkező náci vezetőnek.
Ezt követően a több mint 100 kilós, kábítószerfüggő Göringre kemény hónapok vártak: nem csupán családjától szakították el, hanem még elvonókúrára is fogták. Sem az amerikai őrök, sem pedig az orvosok nem tudták eldönteni, hogy a felesége és gyermekei hiánya vagy az elvonás tünetei miatt jajgat olyan sokat.
1945 augusztusában a legfőbb bűnösöket, köztük Göringet, Nürnbergbe repítették, ahol néhány hónappal később az első nemzetközi katonai bíróság előtt kezdetét vette az ellenük indított per.
A békeszerződések megszegése, a zsidók elleni rémtettek és a háborús bűncselekmények elkövetése miatt a huszonkét főbűnösből tizenkettő kötél általi halálra ítéltek, aki között ott volt Göring is. Az egykori birodalmi marsall azonban a végrehajtásnál már nem volt jelen.
Göring a kivégzés előtti napon, miután elutasították a golyó általi kivégzés iránti kérelmét, a nála lévő ciánkapszulával öngyilkosságot követett el. A hónapokkal korábban még mindenható hatalommal rendelkező Göring az őt figyelő őr szeme láttára harapott rá a ciánkálit tartalmazó kapszulára.