Lincoln túlélhette volna az összeesküvést?

1865. április 14-én este az Egyesült Államok tizenhatodik elnöke színházba készült. Az 1833-ban eredetileg baptista imaháznak megépített, ám 1861-ban John T. Ford által színházzá alakított washingtoni épületben játszott színdarab könnyed szórakozást ígért. Az Our American Cousin (Amerikai unokatestvérünk) című darabban egy faragatlan amerikai mutatkozik be angol arisztokrata rokonainak – s a helyzetkomikumból adódóan a korabeli közönség jól mulatott a színdarab főszereplőjén. Csakhogy 1865. április 14-én a színdarab egyik legmulatságosabb jelenetét követően megfagyott a vér a nézőtéren: a polgárháborúból lassan kifele tartó Egyesült Államok elnökét a harmadik felvonás közben John Wilkes Booth fejbe lőtte.

Közvetlen munkatársai akarták kiiktatni?

A gyilkosság politikai motivációival a történészek gyakorlatilag mindig is tisztában voltak, ám hogy kik is állhattak a merénylet hátterében, arról mind a mai napig vitatkoznak. Egy Németországban megjelent új könyv tanúsága szerint azonban Lincoln elnök legközvetlenebb munkatársai is érintettek lehettek a gyilkosság megszervezésében. Jan von Flocken, aki a berlini Humboldt Egyetem elvégzését követően a Berliner Morgenpost, majd a Focus magazin újságírójaként tevékenykedett, legújabb könyvében azt állítja, hogy Lincoln két alelnöke, Hannibal Hamlin illetve a Lincoln halálát követően az elnöki tisztet betöltő Andrew Johnson, valamint hadügyminisztere, Edwin Stanton keze is benne volt az elnök meggyilkolásában.

A Lincoln-összeesküvés címet viselő könyvben két fiktív személyiség 21 évvel a gyilkosságot követően párbeszédes formában mondja el a gyilkosság valódi történetét. Von Flocken az elbeszélőket ugyan kitalálta, de a Die Welt című napilap újságírója szerint a fiktív személyiségek által elmesélt történet kizárólag történelmi dokumentumokon nyugszik, azaz a munka a Lincoln-gyilkosság valódi történetét írja le. A német újságíró szerint az alelnököknek és a hadügyminiszternek alapvetően nem tetszett, hogy az éppen megvert déli államokkal Lincoln békülékeny hangot ütött meg. Elsősorban az északi államok gazdasági érdekeit szem előtt tartva kívánták volna Lincolnt kiiktatni, amelyhez kapóra jött John Wilkes Booth, a fanatikus színész, aki Lincolnt szívből gyűlölte, amiért az a feketéknek is szavazati jogot kívánt volna adni.

Hét órával a merénylet előtt Booth még Johnson alelnök rezidenciáján is hagyott egy üzenetet, ráadásul Lincoln elnök mellől máig nem teljesen tisztázott körülmények között eltűntek a testőrök. A halálos fenyegető levelek áradata ellenére csak egyetlen testőr maradt a Ford színházban az elnök mellett, ráadásul az előadás alatt ő is a közeli kocsmában ütötte el inkább az időt. Booth-nak így roppant könnyű dolga volt: csak be kellett nyitnia az elnöki páholyba, és hátulról megcéloznia Lincolnt.

Túlélhette volna

A könyv németországi megjelenésével egy időben, az Atlanti-óceán túlpartján azon morfondíroztak komoly orvosok, hogy vajon Lincoln elnök élete megmenthető lett volna, ha már 1865-ben rendelkeztünk volna azzal a tudással és felszereltséggel, amellyel jelenleg rendelkezünk. A University of Maryland School of Medicine tizenharmadik klinikopatológiai konferenciáján a résztvevők részletesen elemezték Lincoln elnök fejsérülését, és arra a megállapításra jutottak, hogy megfelelő ellátással Lincoln túlélhette volna a fejlövést.

„Évente tucatnyi olyan esettel találkozunk, amikor az áldozat túléli a fejlövést. Lincoln elnöknek sem lehetett halálos a fejlövése – legalábbis a 2007-es tudásunk szerint biztos nem” – nyilatkozta Thomas M. Scalea, a baltimore-i Shock Trauma Center sebésze a Washington Post című amerikai napilapnak.

Lincoln több mint nyolc órát szenvedett mielőtt meghalt, márpedig ennyi idő alatt a mai technikai körülmények között egészen biztosan meg tudták volna menteni az életét – állítja Scalea.

A golyó hátulról fúródott az elnök a koponyájába és az agy bal felén haladt végig, azonban sem az agytörzset (amely a légzésért felel), sem pedig az elülső homloklebenyt (amely az érzelmi és értelmi képesség központja) nem érte el. Ennek köszönhetően Lincoln felépülése ugyan sokáig tartott volna, sőt részlegesen valószínűleg vak lett volna, ahogy kissé bizonytalan lett volna a mozgása is, ám gondolkodásra és hosszas tréninget követően akár kommunikációra is képes lehetett volna – állítja az amerikai sebész.