Számolja ki Ön is az ökológiai lábnyomát!
Egy átlagos magyar állampolgár ellátásához 2003-ban 3, 5 hektárnyi földterületre volt szükség, kétszer annyira, mint amennyi a Föld biológiai kapacitásának egyenlő elosztása esetén jutna. Ha az egész Föld lakossága úgy élne, mint a magyar lakosság, két földgolyóra lenne szükség az emberiség kiszolgálásához.
Magyarországon az egy főre eső biológiai kapacitás csak 2 hektár, azaz fejenként másfél hektárral több területet veszünk igénybe, mint amennyit az ország területe lehetővé tenne. Egyszóval elmondhatjuk, hogy bizony nagylábon élünk.
Habár az elmúlt 30 év során az ország lakosainak ökológiai lábnyoma 5%-al csökkent (javult), míg az ország biológiai kapacitása 22%-al csökkent, azaz romlott. Tehát csökkent a terhelésünk, ugyanakkor jóval nagyobb arányban csökkent az ország eltartóképessége.
Mit jelent az ökológiai lábnyom?
Az ökológiai lábnyom fogalmát egy kanadai ökológus, William Rees alkotta meg a hetvenes években, majd a ’90-es évek első felében Mathis Wackernagel-el közösen fejlesztette tovább A fogalom egy hektárban megadott értéket takar, melynek számítása során számba veszik egy adott embercsoport tevékenysége során felhasznált, illetve leadott energiát és anyagokat. A számítást elvégezve arra derül fény, hogy hány hektár föld és vízfelületre van szükség az adott folyamatok fenntartásához.
Bármely régió gazdaságának – például a Föld egészének, vagy egy-egy országnak – kiszámítható az ökológiai lábnyoma, ezen túlmenően egyének, vállalatok, vagy akár nagy sportesemények környezeti hatását is fel lehet térképezni a módszerrel. A kereskedelemnek köszönhetően az emberek a Föld számos különböző területéről származó javakat és szolgáltatásokat fogyasztanak, a lábnyomuk tehát ezen területek összessége, függetlenül a konkrét földrajzi elhelyezkedéstől.
Az ökológiai lábnyomhoz kapcsolódik a biológiai kapacitás fogalma, ami azt takarja, hogy hány hektár biológiailag produktív terület – szántóföld, legelő, erdő és halászterület – áll rendelkezésre a Földön, vagy az adott országban, térségben.
Hogyan számítják az ökológiai lábnyomot?
Egy ország ökológiai lábnyomát a népességének mérete, egy átlagos lakójának fogyasztása, illetve a fogyasztott javak és szolgáltatások előállításának erőforrás-igénye határozza meg. Az emberi szükségeteket a következő kategóriákba sorolják be: élelmiszer, lakás, közlekedés és szállítás, fogyasztási javak, illetve szolgáltatások. Minden szükségletre megnézik, hogy a különböző típusú területekből hány hektárra van szükség a kielégítéséhez.
A következő terület-típusokat különböztetik meg:
Túllövés
A hagyományos felfogás szerint a környezet, illetve az emberi társadalom és gazdaság ugyan kapcsolatban van egymással, de egymás mellett létező két rendszert alkot. Az ökológiai lábnyom-számítások, és egy új tudományos irányzat, az ökológiai közgazdaságtan alaptétele szerint viszont az emberi tevékenységek összessége a földi környezet egy alrendszerét képezi. Ebből következik, hogy a gazdaság méretét nem lehet a végtelenségig növelni, mert előbb-utóbb a növekedés a környezet korlátaiba ütközik.
Az emberiség létszámának növekedésével az egy főre jutó produktív földterület a század eleji öt hektárról 2003-ra 1, 8 hektárra csökkent. Az egy emberre jutó átlagos ökológiai lábnyom viszont 2, 2 hektárra növekedett, ami 0, 4 hektárral meghaladta a rendelkezésre álló tényleges földterületet.
Az 1980-as évek vége óta egyfajta „túllövést” produkál az emberiség, mivel nagyobb az ökológiai lábnyoma, mint a Föld biológiai kapacitása. 2003-ban már 25% volt ez a különbség.
Tehát olyan ütemben használjuk a természet erőforrásait, amivel a természet regenerálódó képessége nem képes lépést tartani, így most már a természet által felhalmozott tőkét éljük fel. A természetre nehezedő növekvő nyomás az élőhelyek pusztulásához, leromlásához vezet, és a biológiai sokféleség vissza nem fordítható pusztítását eredményezi. Mindez az élőlények sokaságának és magának az emberiségnek a jövőjét, jólétét egyaránt veszélyezteti.
A növekvő ökológiai lábnyom különböző komponensei eltérő mértékben változnak. Leggyorsabban a fosszilis tüzelőanyagok szén-dioxid kibocsátása növekszik: 1961 és 2003 között több, mint kilencszeresére nőtt az értéke.
120-szoros különbség a leggazdagabbak és a legszegényebbek között
2003-ban a Föld országai közül az Egyesült Arab Emírségekben volt a legnagyobb, majdnem 12 ha az egy lakosra jutó ökológiai lábnyom. Ha mindenki úgy élne, mint ezen ország lakói, több mint 5 Földre lenne szükség a fogyasztásuk biztosítására.
Az „élbolyban” az Amerikai Egyesült Államok következik 9, 6 hektárral, nyomában harmadikként Finnországot találjuk (7, 6 ha). A három legkisebb lábnyomú ország Banglades (0, 5 ha), Szomália (0, 4 ha) és Afganisztán (0, 1 ha).
A legkisebb és legnagyobb lábnyomú országok között majdnem 120-szoros különbség van!
Azt, hogy a gazdagok jóval többet fogyasztanak és szennyeznek, mint a szegények, jól mutatja, hogy a nagy jövedelmű országok egy-egy lakosának lábnyoma átlagosan nyolcszor akkora, mint a kis jövedelműeké.
A különbség növekvő tendenciát mutat: míg a gazdag országok lakosainak lábnyoma 1961 és 2003 között több, mint kétszeresére nőtt, addig a szegényeké csak kismértékben növekedett. A legnagyobb különbséget a szegények és gazdagok energia-lábnyoma mutatja. Ennek egyik oka, hogy az ember csak véges mennyiségű élelmiszert tud elfogyasztani, az energiafogyasztást viszont főként a fogyasztó fizetőképessége limitálja.
Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, 2050-ben az emberiség kétszer akkora ütemben fogja fogyasztani a Föld erőforrásait, mint ahogy azok újratermelődnek. Ez a túllövés nem csak a biológiai sokféleséget veszélyezteti, hanem károsítja az ökológiai rendszereket, és ezáltal azon funkciók is csorbát szenvednek, amelyek erőforrásokat és szolgáltatásokat biztosítanak az emberiségnek.
A lábnyom-számításokat a 2003-ban alakult, amerikai központú Globális Lábnyom Hálózat (Global Footprint Network) végzi. 152 ország adatait dolgozták föl, 1961-től a jelenig. Egy nemzetközi hálózatot építettek ki, melyben öt kontinensen 75 partnerszervezettel dolgoznak közösen.
Ön is kiszámolhatja az ökológiai lábnyomát >>
Forrás:Greenfo
Kapcsolódó cikkünk: