Üzembe helyezték a budavári siklót

1868-ban, miután Buda városa, a Belügy-és Közlekedésügyi Minisztérium, valamint a Császári és Királyi Hadi Főparancsnokság is beleegyezett, Széchenyi István kisebbik fia, Széchenyi Ödön kezdeményezésére hozzáláttak a budai sikló megvalósításához.

A mérnöki diplomával rendelkező Wohlfahrt Henrik által átdolgozott tervek alapján a budai Várhegy Duna felőli oldalán kezdték el a hegyi vasút építését. A 95 méter hosszú sikló két éven át tartó munkálatai mintegy 183 ezer forintba kerültek.

Az Európában, 1870-ben másodikként üzembe állított budavári sikló hatalmas szenzációt keltett. A bécsi Spiering gyárból érkező különlegesen kiképzett kocsik a maguk lépcsőzetesen kialakított hármas fülkéivel műszaki újdonságként vonultak be a közlekedés történetébe.

Az 1920 óta a főváros tulajdonát képező tömegközlekedési eszköz pillanatok alatt óriási népszerűségre tett szert. Az 1930-as évek végén évente közel 2 millió utas vette igénybe a budavári siklót. A második világháború végére a hegyi vasút annyira megrongálódott, hogy teljes mértékben használhatatlanná vált.

A budavári hegyi vasút helyreállítási munkálataihoz, hosszú évtizedek elteltével, csak 1984-ben kezdtek hozzá.

Az ünnepélyes keretek között felavatott siklót 1986. június 5-én helyezték ismét üzembe. A 18 millió forintból elkészült közlekedési eszköz a 30 fokos pályán 24 fő szállítására alkalmas. A sikló népszerűsége a mai napig töretlen, elsősorban a hazánkba érkező turisták körében közkedvelt.