Történelmi mélységben a vízállás a Nagy-tavaknál

Az amerikai-kanadai határvidéken fekvő Nagy-tavaknál évtizedek óta nem mértek olyan alacsony vízállást, mint most - jelentette a USA Today című napilap.
A világ felszíni édesvízkészletének 20 százalékát kitevő öt tó közül a legnagyobb, a Felső-tó gyors ütemben apad. A vízszint fél méterrel süllyedt az átlagos szint alá és 30 centméterrel múlta alul a 2006-os mélypontot. 81 éve nem volt ilyen alacsony a vízállás. A Minnesota állami egyetem tudósai vizsgálják, hogy a vízveszteség összefügg-e a globális felmelegedéssel.
A tó vizének átlaghőmérséklete 1979 óta nagyjából két Celsius fokot emelkedett. A Felső-tó a legnagyobb édesvizű tó a világon, és a jelenség a 4500 kilométer hosszú partvonalon mindenütt érezteti hatását. Egyes helyeken több mint 15 métert húzódott vissza a víz. Az alacsony vízszint miatt sok teherhajó kisebb rakománnyal kel útra és egyre nehezebben tudnak horgonyt vetni.
A Michigan állambeli Sault Ste. Marie erőmű a vízhiány következtében idén 50 százalékkal kénytelen visszafogni az áramtermelést a USA Today szerint. A tó vidékén korábban sokan azt hitték, hogy azért csökken a vízállás, mert a vizet áteresztették a St. Mary folyón keresztül a szomszédos Huron-tóba. Ennek vízállása ugyancsak alacsony, de a helyzet nem olyan drámai, mint a Felső-tó esetében.
..