Egyre dagibbak a kínai gyerekek is

A fejlett országokban élő gyerekek mintegy 20 százaléka kövér vagy túlsúlyos. A kínai gyerekeknél ez az arány 10 százalék. Bár a fejlett országokhoz viszonyítva Kínában csak feleannyi túlsúlyos vagy kövér gyerek él, de már így is több mint 20 millióan vannak, és számuk rohamosan emelkedik.
A Pekingi Egyetem Gyermek- és Ifjúságegészségi Kutató Intézetének 1985-ben kezdődött nagyszabású kutatásában vizsgálták a kínai gyerekek egészségi állapotát. A vizsgálat szerint az alultápláltságot az elhízás váltotta fel és ez a legsúlyosabb probléma, ami manapság kihat a kínai gyerekek egészségére. A 6 és 18 év közötti fiataloknál a túlsúlyosok aránya eléri a 10-13 százalékot.
Minden ötödik pekingi fiú kövér és ez a szám megegyezik vagy már túl is lépi a fejlett országokban feljegyzett adatokat. A Kínai Ifjúsági és Gyermekkutató Központ nemrég végzett felméréséből kiderül, hogy túlnyomórészt a nyugati stílusú gyorséttermi ételek felelnek a kínai gyerekek elhízásáért.
A kutatási eredményből kiderül, hogy a gyerekek 85, 2 százaléka szereti a McDonalds vagy a KFC éttermeiben kapható ételeket, 43, 6 százalék havonta tér be valamelyik gyorsétterembe, 6, 2 százalék pedig hetente vagy naponta ott eszik.