Kihirdették a világ hét új csodáját

Bár sokan vitatták az eljárást, a világ hét új csodáját kereső világméretű online kampányban több mint húszmillióan vettek részt. A szombati eredményhirdetés „nyertesei” között szerepel többek között az indiai Taj Mahal, a rioi Krisztus szobor és a perui Machu Picchu romváros.
Számos vitát váltott ki, viszont talán ennek köszönhetően is több mint húszmillió embert mozgatott meg az a 2000-ben indult kampány, amely a világ hét új csodáját kereste nem szakértők, hanem hétköznapi emberek bevonásával.
Mint arról a National Geographic Online korábban már beszámolt Bernard Weber, a NewOpenWorld Alapítvány vezetője hét évvel ezelőtt kezdte el a „A világ hét új csodája” (New 7 Wonders of the World) című világméretű online kampányt. A kezdeményezés célja, hogy felhívják a figyelmet a kulturális örökség sokszínűségére, valamint azok megőrzésének fontosságára.
A szombati eredményhirdetés „nyertesei”: a Yucatán-félszigeten lévő Chichén Itzá, a maja kultúra egykori központja, a római Collosseum, a Kínai Nagy Fal, a rio de janeiroi Krisztus szobor, Petra, a jordániai ókori romváros, a perui Machu Picchu romváros és az indiai Taj Mahal.
A kampány eredményeként a több százas világörökség lista tavaly 77 tagúra csökkent. Mintegy 20 millió szavazó vett részt a rostálásban, a világ minden tájáról. Tavaly év végén viszont egy szakértő bizottság, melynek élén Federico Mayor, az UNESCO egykori vezetője áll – szakmai szempontok alapján – 77-ről 21-re csökkentette a „Világ hét új csodája” cím jelöltjeinek számát.
Weber nem titkolt célja, hogy a kampánnyal pénzt gyűjtsenek az értékes építmények felújításához. Elsősorban a 2001. tavaszán, Afganisztánban a harcok során elpusztult bamiyani Buddha-szobor helyreállítására.
Az alapítvány vezetője, több szakértővel tavaly szeptemberben körútra indult, amely során meglátogatta a 21 helyszínt. A „végállomás” március 6-án, a new yorki Szabadságszobor volt.
További információ a kampány honlapján >>