Károly Róbert halála

1288-ban Nápolyban látta meg a napvilágot Caroberto, aki Károly Róbertként vonult be a magyar történelembe. Az Anjou-házból származó uralkodó a Frangepán-, a Subics-, a Babonics-család, valamint VIII. Bonifác pápa teljes támogatását élvezve, 1301-ben jelentette be igényét a magyar trónra.

Ezt követően a háromszor, 1301-ben, 1309-ben és 1310-ben magyar királlyá koronázott Károly Róbertnek több évet kellett várnia, hogy a többi trónkövetelőtől megszabadulva, ténylegesen gyakorolhassa hatalmát. 1321-ig, Csák Máté haláláig a tartományurak is jelentősen korlátozták az uralkodó hatalmát.

Annak ellenére, hogy a sikeres külpolitikát, gazdaságpolitikát folytató I. Károly néhány évtized alatt konszolidálta az országot, nagyságát igazán csak évszázadokkal később ismerték el. Károly Róbert nem hivatalos krónikása, egy ferences szerzetes, noha állítólag objektivitásra törekedett, szintén csupán két eseménynek szentelt nagyobb terjedelmet a király életéből. Míg a Záh Felicián által elkövetett merénylet és a Baszaráb elleni sikertelen hadjárat központi szerepet kapott a krónikában, addig Károly politikai érdemeiről alig esik szó.

A Közép-Kelet-Európában nemzetközi tekintélyre szert tett Károly Róbert 1342. július 16-án 54 éves korában Visegrádon hunyt meg. A Székesfehérvárott megtartott temetésen, ahol Telegdi Csanád esztergomi érsek mondott gyászbeszédet, tisztelete jeléül a lengyel király és a cseh trónörökös, a későbbi IV. Károly német-római császár is részt vett.