Autózás a Holdon

Az Egyesült Államok 1960-ban meghirdette az Apollo-programot, mellyel kezdetét vette az amerikaiak és a szovjetek közti űrkutatási verseny. A versengés csúcspontját a Hold „meghódítása” jelentette: 1961-ben a szovjet Gagarin volt az első ember az űrben, viszont amerikai zászló lobogott elsőként a Holdon. Az Apollo-program egyik legfontosabb mérföldkövét az Apollo-11 űrhajósainak, Neil Amstrong, Edwin Aldrin és Michael Collins 1969-es Holdra szállása jelentette.

A következő jelentős technikai áttörést a holdautó megjelenése hozta. 1971. július 26-án startolt az Apollo-15 űrhajó, fedélzetén a világ első Földön kívüli autójával. A NASA számára a General Motors által kifejlesztett holdjárművet 3 méter hosszú és 2 méter széles csomag formájában vitték fel a Holdra.

A holdjáró a magyar származású, ’56-ban disszidált Pavlics Ferenc irányításával, 400 dolgozó közreműködésével 18 hónap alatt a GM santa barbarai üzemében készült el. Az elektromos motorokkal hajtott négykerekű megalkotása nem volt egyszerű feladat, hiszen figyelembe kellett venni a Holdon lévő szélsőséges körülményeket. A kráteres talaj, az óriási hőmérsékletingadozás, valamint a lényegesen kisebb gravitációs erő miatt speciális járműre volt szükség.

A David Scott parancsnok vezette holdjármű – a kezdeti nehézségek leküzdése után – 27, 8 kilométert tett meg a Holdon, tehát akkora területet jártak be, mint korábban még senki.

Az expedíció végeztével az űrhajósok a Rovert a Holdon hagyták, és augusztus 2-án 17 óra 11 perckor elhagyták a bolygót. Az 5 nappal később a Csendes-óceánban landolt űrhajósok rengeteg fotóval és a geológusok számára 77 kilogramm kőzetdarabbal tértek haza.