A cukorbetegek megmentése

Az 1920-as évekig a cukorbetegek nem is álmodozhattak a hosszú életről, az inzulin sikeres kivonása a hasnyámirigyből azonban megcsillantotta számukra a reményt.

A 19. század óta számtalan tudós próbálta megfejteni a cukorbetegség titkát és meggyógyítani az abban szenvedőket. Josef von Mering, Oskar Minkowski, Georg Ludwig Zülzer, Edward Albert Sharpey-Schafer, Nicolae Paulescu, Macleod, Frederick Grant Banting, Charles Herbert Best mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy ma már ne halálos betegségként kezeljük a vércukorproblémát.

1921-ben Richard Macleod professzor a kanadai származású Grant Banting-et és annak tanítványát, Charles Best-et kérte fel, hogy a román Paulescu elmélete alapján kísérlettel bizonyítsák a cukorbetegség és a hasnyálmirigyben található inzulin közti összefüggést, valamint a hasnyálmirigyből vonják ki az inzulint.

1921. július 27-én Grant Banting és Charles Best Macleod élettani laborjában 10 kutya hasnyálmirigyét távolította el, amivel rohamos vércukorszint növekedéssel járó inzulinhiányt idéztek elő. Ezt követően a hasnyálmirigyet vizsgáló két kutatónak a világon elsőként sikerült a hasnyálmirigyből az egyik hormont, az inzulint kivonni.

Ezután hasnyálmirigyből nyert kivonatot fecskendeztek az egyik kutyába, ennek következtében az állat vércukorszintje csökkeni kezdett. A szerencsés kísérleti alany a beavatkozásnak köszönhetően – a többi társával ellentétben – 70 nappal tovább élt.

Miután a kísérlet eredményeit Banting megbízója, Macleod Torontóban ismertette, James Collip kémikust megbízta egy tiszta kivonat előállításával, így 1922-ben elkezdődhetett a cukorbetegek kezelése.

1923-ban Macleod és Banting orvosi és élettani Nobel-díjat kapott az inzulin felfedezéséért. Az életeket mentő inzulin nagyüzemi gyártása a kanadai Lilly gyógyszergyárban kezdődött meg.