62 éve dobták le az atombombát Nagaszakira

A Nagaszakira hatvankét évvel ezelőtt ledobott atombomba áldozataira emlékeztek csütörtökön a japán nagyvárosban.
A nagaszakiak helyi idő szerint 11 óra 2 perckor néma főhajtással idézték emlékezetükbe, hogy 1945. augusztus 9-én ekkor oldotta ki az amerikai légierő B-29-es gépe a bombát a város felett. A bombatámadásnak 27 ezer közvetlen halálos áldozata volt, és további mintegy negyvenezren vesztették életüket 1945 végéig a radioaktív sugárzás következtében. Nagaszaki volt a második város a világon, amelyre atombombát dobtak. Három nappal korábban egy másik japán város, Hirosima volt atombomba-támadás célpontja. Ott mintegy 140 ezren haltak meg.
Japán néhány nappal a kettős atomtámadás után, 1945. augusztus 15-én kapitulált, és ezzel véget ért a II. világháború. Több ezren, köztük rengeteg gyerek mellett több túlélő is részt vett csütörtökön Nagaszakiban a Béke Parkban rendezett megemlékezésen. Mint arra Abe Sindzo japán kormányfő a megemlékezésen elmondott beszédében rámutatott, Japán az egyedüli ország az emberiség történetében, amely atomtámadást szenvedett el, és ez azzal a felelősséggel jár, hogy a távol-keleti szigetországnak tovább kell adnia a szörnyű tapasztalatot a nemzetközi közösségnek; az élen kell járnia az atomfegyvermentes világ megteremtésétcélzó küzdelemben.
Taue Tomihisza, Nagaszaki polgármestere arra figyelmeztetett, az atomfegyverek bevetésének réme – miután a II. világháború óta új atomhatalmak jelentek meg, továbbá fennáll a nukleáris technológia kiszivárgásának veszélye – ma talán valóságosabb, mint bármikor. Javasolta, hogy foglalják törvénybe azt a három alapelvet, amely szerint Japán nem birtokol, nem épít és területén nem tárol atombombát.