A befalazott Báthory Erzsébet

A magyar történelem egyik legnehezebben megítélhető alakja Báthory Erzsébet, akit a történeti források hol a szépség oltárán sokat áldozó, férfifaló gyilkos szörnyként, hol pedig Thurzó nádor önkényeskedésének áldozataként tüntetnek fel. Nehéz megfejteni, hogy ki is volt valójában, annyi azonban bizonyos, hogy a csejtei várban történt bűncselekmények elkövetésével megvádolt Báthory Erzsébet ellen az évszázad legkomolyabb nyomozását indították meg.

A Báthory család ecsedi ágában született Erzsébetet, Nádasdy Ferenc özvegyét, akinek ifjúkori éveiről nagyon keveset tudunk, 1610 decemberében egy estebéd elköltése alatt tartóztatták le.

A hat vármegyéből felsorakoztatott mintegy 300 tanú Báthory Erzsébetet – többek között – boszorkánysággal, kannibalizmussal, kínzással és mészárlással vádolta meg. A tanúvallomási jegyzőkönyvek szerint a szolgálólányok testét bekente mézzel, aztán bogarakat engedett rájuk, szeméremrészükbe égő gyertyát nyomott, arcukból jókora darabot kiharapott, továbbá néhány áldozatát úgy megverte, hogy azoknak kifröccsenő vérét a kőfalról kellett lemosni.

A bűnösnek kikiáltott Nádasdynét Thurzó György nádor parancsára élete végéig a csejtei várban tartották fogva. Egy ablak nélküli, szűk szobába zárták, melynek még ajtaját is befalazták; egy aprócska ablakon keresztül adták be neki az ételt-italt, és a lelkipásztoron kívül senki mással nem érintkezhetett.

A befalazott özvegy saját várának falai között 1614. augusztus 21-én „2 órakor éjfél után” hunyt el.