A gödi fantomerőd lett Róma császárának végzete

„Szívesen megmutatnám egy másik, hasonló erődről készült ábrázoláson, milyen erődítményt akartak a rómaiak a birodalom határától több kilométerre keletre, a barbárok területén emelni, de sehol másutt nem épült ilyen” – mondja Mráv Zsolt, a Nemzeti Múzeum régésze, aki immár nyolcadik éve vezeti Gödön a feltárást. „Ez az erőd unikum lett volna, ha felépül, ám csupán az alapfalak kijelöléséig jutottak el, abban sem mindenütt. A tornyok között nem egyenesen, hanem ívben futott volna a fal. Még az is lehet, hogy maga Valentinianus császár tervezte, hiszen köztudott róla, hogy érdekelte a hadművészet, még új fegyvereket is konstruált. Ez megmagyarázná azt is, miért ragaszkodott már-már mániákusan ahhoz, hogy felépüljön az erőd”.

A történet bő 1600 évvel ezelőtt kezdődik, egész pontosan 373-ban. Ne Augustus, Nero, vagy Caligula sokszor filmvászonra álmodott – vagy hamisított -, virágzó Rómáját képzeljük el. Ez már a hanyatló birodalom korszaka, amelynek császára kísérletet tesz a határ megerősítésére. Élete utolsó kísérletét.

Az előretolt helyőrség

A Római Birodalom Duna-menti védvonala néhány helyen aggasztóan támadhatónak bizonyult a negyedik század utolsó harmadára. A mai Komárom és Buda közötti vonal túloldalán ugyan Rómával szövetséges népek, a kvádok és a szarmaták éltek, azonban nem kellett különösebben nagy stratégának lenni ahhoz, hogy az ember tudja: a határ itteni szakaszának néhány pontját könnyen áttörné egy komolyabb, keletről jövő támadás.

A Pannonia provinciában született I. Valentinianus császár ráadásul nagy stratéga volt. A láncnak két különösen gyönge pontja akadt – az egyik a Dunakanyar beszögelése, a másik pedig a Szentendrei sziget, ahol gázló vezetett át a folyón. A császár az utóbbit kívánta megerősíteni azzal, hogy a védelmi vonalat előretolva erődöt épít ki a kvádok területén, mintegy három kilométerre a Dunától keletre.

Ammianus Marcellinus történetíró részletesen beszámolt a vállalkozásról. Mint írja, elsőként kisajátították a kvád királyság földjeit, elűzték a lakosokat, majd nekikezdtek az erőd falainak kijelöléséhez.

Nem sikerült diplomáciai úton rendezni az ügyet

A kvádok természetesen nem nézték jó szemmel jogaik megcsorbítását. Tiltakozásukat jogosnak tartotta a provincia katonai parancsnoka, ezért leállította az építkezést. Egy pannoniai származású, befolyásos előkelő azonban elérte, hogy leváltsák a katonai parancsnokot és a saját fiát neveztette ki helyére, aki újraindította az erőd építését. Meghívta magához a kvádok királyát, hogy szép szóval vagy fenyegetéssel rávegye: hagyjanak fel a tiltakozással. Ám a kvád király hajthatatlannak bizonyult, hiszen az erőd megépítésének eltűrése királyságának megcsonkítását jelentette volna. Róma új képviselője tudta azonban, hogy a császár parancsát csak teljesíteni lehet, vagyis az erődnek fel kell épülnie. Elvakultságában a legegyszerűbbnek tűnő megoldást választotta: megölette a tárgyalásról távozó kvád királyt.

Az erőszakra erőszak volt a válasz. 374. nyarán a kvádok a szarmatákkal szövetkezve betörtek a birodalomba. Az első, amit elpusztítottak, természetesen a háborút kirobbantó erőd volt: megrohanták és lemészárolták az építkező katonákat. Ezután végigdúlták Pannoniát. A büntetőhadjáratot maga Valentinianus vezette a következő évben. A Szentendrei szigetnél átkelt a Dunán és kemény csapást mért a kvád királyság keleti részére. Ezután visszatért a provinciába, majd Brigetioba (a mai Komárom melletti Szőnybe) vonult, hogy onnan északra, a kvád birodalom központi részébe vezesse katonáit. Az újabb katonai csapás előtt azonban még fogadta a kvádok követeit. A császár vitathatatlan győzelme ekkor néhány óra alatt végső vereségbe fordult.

Ammianus Marcellinus beszámolója szerint a kvádok megbánást tanúsítottak, békéért könyörögtek, azonban egy dologban nem engedtek: továbbra is jogszerűtlennek tartották az erőd felépítését. Az egyébként is hirtelen haragú Valentinianus roppant mód megdühödött: szidalmazni kezdte a követeket, kiabált velük, majd néhány másodperc múlva gutaütést kapott. Hamarosan meg is halt a brigetioi katonai táborban.

Vesztett tehát a császár, azonban a történetnek nincs győztese. Valentinianussal Rómának olyan utolsó erőskezű uralkodója szállt sírba, aki a limes megerősítésében látta a túlélés zálogát. A védvonalak kiterjesztéséről ezután senki még csak nem is álmodott, a birodalom pedig néhány év múlva már képtelen volt keleti határait megvédeni. A kvád királyságot pedig a népvándorlásnak az a hulláma söpörte el hamarosan, amelyet éppen a Római Birodalom erődített határa tartott vissza a nyugatra vonulástól.

Több mint ezerhatszáz éves már a történet, egy valamit azonban eddig nem tudtak. Azt, hogy hová akarták építeni azt az erődöt, amely közvetve a császár halálát, és a Római Birodalom megroppanását okozta.

Többet ér így, mintha felépült volna

Az erőd felfedezésére ugyan csak néhány éve került sor, ám az, hogy van valami a föld alatt, korábban ismert volt. A fal sötét vonala felismerhető a negyven-ötven évvel ezelőtt készített légifelvételeken, a helybéliek pedig hosszú idő óta használták kisebb építkezésekhez a földből itt-ott előkerült „kriksz-krakszos téglákat”. A kriksz-kraksz felirat némely téglán a tizenhat évszázaddal korábban élt téglavetésért felelős tiszt neve volt…

„Amikor nyolc évvel ezelőtt kutatni kezdtem a területen, már az első évadban feltűnt, hogy nincsenek leletek” – mondja Mráv Zsolt. „Első pillanatban ez persze lehangoló volt, aztán rájöttem: sokkal fontosabb dologra bukkantunk, mint egy felépült, majd lerombolt római erőd. Hiszen abból akad jó néhány, olyan azonban nincs, amelyet épphogy csak megkezdtek építeni, aztán abbahagyták. Itt nyomon követhetjük, hogy milyen technikát alkalmaztak a rómaiak.”

Ennek megfelelően nem két-három méteres falak maradványai kerültek elő, hanem a tervezett falak síkjaiba lerakott, egymással párhuzamosan futó kő- és téglasorok. Az építkezésnél előbb a tornyok külső vonalát jelölték ki, majd köztük a falakét. Ezután következett a földmunka: keskeny árkot ástak a falak külső és belső vonalában jó méteres mélységben és azokat kövekkel rakták ki. E két kősor között ásták volna ki a katonák a falak alapárkát, erre a munkafolyamatra azonban már nem került sor. „Eddig nem is sejtettük, hogy hogyan kezdtek neki az erődök kitűzésének, majd felépítésének. Most azonban már tudjuk” – állapítja meg elégedetten a régész.

A feltárás nyolc éve alatt a beépítetlen területről a régészek eljutottak a búcsaújtelepi telkekig. A harmadik torony nyomát már itt, Végh Györgyék portája alatt találták meg. „Szóltak, hogy ásni akarnak, miért ne engedtük volna meg? Ássanak csak. Azt mondják, tudományos szempontból fontos, meg hát kártalanítják is az embert, ha az ágyásokban kárt tennének” – mondja az idős férfi, aki gyakorta kijár a ház végénél dolgozókhoz, elégedetten szemléli a falmaradványt, elvégre nem csekélység, hogy ide már a rómaiak is építkezni akartak. Pont az ő portájára!

„Már a feltárás kezdetén eszembe jutott Ammianus Marcellinus története a rejtélyes erődről” – magyarázza Mráv Zsolt. „Arról azt lehetett tudni, hogy a kvádok területén, a Dunától keletre épült volna fel. Ez az erőd pontosan ott van. Látható, hogy két periódusban jelölték ki a falakat – ahogyan az a történetíró beszámolójában áll. A legmeggyőzőbb bizonyíték azonban a mérete: négyszázötvenszer háromszáz méteresre tervezték, ami azt jelenti, hogy a legnagyobb katonai támaszpont lett volna a Barbarikum területén. Így már érthetőbb a kvádok heves tiltakozása is, hiszen nem egy kis garnizont akartak rájuk erőltetni, hanem egy monstrumot, a negyedik századi római hadi építészet remekét.”

A gödi fantomerőd soha nem lesz turista látványosság

Aprócska emlékei a soha fel nem épült erőd véres történetének azok az embercsontok, amelyeket néhány éve a kitűzött falak mellett találtak. Talán római katonáké volt, akiket munka közben ért utol a végzetük, amikor a kvádok és a szarmaták 374. nyarán rárontottak az erődre és megölték az ott dolgozókat.

A gödi fantomerőd valószínűleg soha nem lesz majd turista látványosság. Nincs mit megmutatni az embereknek a helyszínen, hiszen története nem a falakról, hanem rég elporladt emberekről, indulatokról, a Római Birodalom megmentésére tett kísérletről szól. Tudományos és ismertető beszámolók, tanulmányok emlékeztetnek majd rá és talán egy emléktábla a helyszínen – mint ahogy Komárom mellett, az egykori Brigetio helyén is dombormű mesél egy parkban Róma ott meghalt utolsó erős császáráról, Valentinianusról.

Szöveg és fotó: Kovács Olivér