Az ifjú király tragikus halála

1526. augusztus 29-én, 20 éves korában elhunyt II. Lajos magyar király. A Jagelló-házból származó ifjú uralkodó a mohácsi csatavesztést követően kíséret nélkül menekült el a csatatérről, és belefulladt a megáradt Csele-patakba. Temetésére csak novemberben került sor.
1506 nyarán a lengyel-litván származású II. Ulászló és Anne de Foix francia hercegnő gyermekeként a budai várban jött a világra a későbbi II. Lajos magyar uralkodó. Lajos még két éves sem volt, amikor a trónutódlás ügyét gondosan szem előtt tartó apja, Magyarország királyává koronáztatta.
A korán árvaságra jutott trónörökös kitűnő nevelésben részesült. Hat nyelven, köztük lengyelül, németül, franciául, valamint magyarul beszélt. Rövid időn belül elsajátította a lovagi és udvari élet szabályait, továbbá a fegyverfogatás fortélyait is kitanulta.
A 10 éves korában nagykorúsított Lajos azonban nem volt könnyű helyzetben, hiszen apjától egy komoly gazdasági és társadalmi problémákkal terhelt országot örökölt. A kincstár szinte kongott az ürességtől, az állam nem tudott állandó zsoldossereget fenntartani, a bárói csoportok minden eszközt bevetve küzdöttek a hatalomért, és tovább súlyosbította a helyzetet, hogy az 1520-as évek elején a török veszély ismét realizálódott. 1521-ben elfoglalták Nándorfehérvárt, Zimonyt és Szabácsot, 1526-ban pedig Mohácsnál sorakozott fel az Isztambulból érkező török had.
A Tomori Pál kalocsai érsek és Szapolyai György vezette magyar fősereg azonban esélytelennek bizonyult a létszámfölényben lévő fanatikusan harcoló oszmánokkal szemben. A magyarok reménytelen igyekezetét mutatja, hogy a csatatéren jelenlevő Lajos király személyes kíséretét is hadrendbe állították.
A mohácsi csatavesztés után olyan kaotikus helyzet alakult ki, hogy az előzetes tervekkel ellentétben, II. Lajos kíséret nélkül hagyta el a hadszínteret. A király fejvesztve menekült, mégis utolérte a végzetes tragédia: lova felbukott, és az alig 20 éves uralkodó belefulladt a megáradt Csele-patakba.
A király holttestét felesége, Habsburg Mária kérésére ősszel felkutatták, és novemberben ünnepélyes keretek között Székesfehérváron végső nyugalomba helyezték.