Megnyílt a Titanic kiállítás

A látogatók mindhárom érzékszervére próbálnak hatni a kiállítás rendezői. A számos fotó, leírás és a tengerfenékre süllyedt hajóról felhozott tárgyak mellett hangeffektusok segítenek még átélhetőbbé tenni a történteket a látogatók számára. Mondhatjuk sikerrel, ugyanis a „hajó zúgásával” egybekötött hatásvadász zenétől a kiállítás végére, ha nem is érzékenyülünk el, de a fejünk garantáltan zúgni fog.

A harmadik érzékszerv a tapintás: a kronológiai sorrendbe rendezett kiállítás végén egy „jéghegyet” állítottak fel, amelyet bárki megérinthet. A rendezők ezzel szeretnék szemlélteni, hogy milyen hideg lehetett a víz a Titanic süllyedésekor. Na de ne siessünk ennyire előre…

A látogató belépéskor egy Titanic „hajójegyet” kap, amelyen egy egykori utas neve és az életéről szóló rövid leírás olvasható. A kiállítás végén az utaslistán megkeresheti „magát” a túlélők vagy az áldozatok között. E sorok íróinak szerencséje volt …

Több mint százezren voltak kíváncsiak a hajóóriásra

A hajó építésének bemutatásával, a korabeli fotók és idézetek segítségével egy kis ízelítőt kapunk a 20. század elejének légköréből: a technikai haladásba vetett mérhetetlen hitről, a hatalmas tőkét birtokló elit és az Új Világban való újrakezdésről álmodó szegény népréteg kettőséről.

1907-ben J. Bruce Ismay, a White Stare hajózási társaság igazgatója és Lord James Pirrie, a belfasti Harold & Wolff hajóépítő vállalat elnöke közösen határozták el, hogy megépítik a világ legnagyobb hajóit. A többes szám nem elírás, ugyanis a Titanicnak két testvérhajója is volt. Az azonos tervek alapján készült három hajó közül az első, az Olympic 1911-ben szállt vízre. A második változat a Titanic volt, melynek katasztrófája után sokat módosítottak az eredeti terven, így született meg a Britannic. Azért volt szükség a három hasonló hajóra, hogy gyakorlatilag hetente indíthassanak járatot Európa és Amerika között. Ritkább járatsűrűség esetén ugyanis az utasok a konkurens hajózási vállalatokat választottak volna.

A Titanicot 1911. májusában bocsátották vízre, a nagyközönség is ekkor láthatta először. Több mint százezren voltak kíváncsiak rá. A hajó teljes befejezéséhez viszont még további 10 hónapra volt szükség. Végül 1912. április 10-én hajózott ki Southampton kikötőjéből.

A sors iróniája, hogy az utasok között volt a Titanic felelős tervezőmérnöke, Thomas Andrews is, akit korának nagy műszaki szakemberként tart számon az utókor. A másik, hasonlóan egyszerre különös és szomorú történet a hajóskapitányé, Edward J. Smithé, aki a White hajótársaság rangidős kapitánya volt. Ezért jutott neki a megtiszteltetés, hogy a vállalat új hajóinak első útját „levezényelje”. Bár Smith 1911-ben vissza akart vonulni, a vállalat felkérésére mégis elvállalta a Titanic első útját, bár mint családjának megígérte, ez lett volna az utolsó …

Elképesztő luxus

Bár a Titanic arról volt híres, hogy a másod- és harmadosztályú utasok jóval kényelmesebb körülmények között utazhattak, mint más hajókon, a korabeli fotók és a rekonstruált hajóbelsők alapján szemmel látható a hatalmas különbség az első és a harmadosztály között. Míg a harmadosztályú kabinok két emeletes ággyal voltak berendezve, az első osztályon lévő lakosztályokhoz akár külön szalon, gardrób, valamint hideg-meleg vizes fürdőkáddal felszerelt fürdőszoba is tartozott. Ezen kívül az utasokat (plusz pénzért) uszoda, tornaterem és squashpálya várta, amit leginkább csak az első osztályon utazók engedhettek meg maguknak.

A Titanic nem csak személyszállító, hanem postai hajó is volt. Ezt a teljes neve is tükrözi: RMS (Royal Mail Steamer/Ship) Titanic, vagyis királyi postagőzös. Tehát a személyszállításon kívül a transzatlanti postaforgalom egy részét is le kellett bonyolítania. Az első és egyben utolsó útján a rakományban számos egzotikus termék mellett egy vadonatúj Renault is volt.

A Titanic utolsó éjszakájának történetét a túlélők vallomásaiból ismerhetjük meg. Kézitükörtől és zsebkéstől kezdve, táskán, bankjegyeken és szemüvegen át számos személyes tárgy, valamint a hajó felszerelését képező, például poggyászazonosító cédula, kajütablak és meglepő épségben megmaradt tányérok, edények és evőeszközök közelebb hozzák a látogatóhoz a történetet.

Magyar hajóorvos volt a Carpathia fedélzetén

A kiállítás magyar vonatkozású része a Titanic 705 túlélőjének megmentésére érkező Carpathia fedélzetén dolgozó magyar hajóorvosról, Lengyel Árpádról szól. A pilismaróti születésű orvos 1911-ben egy pályázat révén lett a Cunard hajóvállalat tulajdonában lévő – Fiume és New York között közlekedő – Carpathia hajóorvosa. A kiállításon rövid szemelvényt olvashatunk Lengyel Árpád visszaemlékezéseiből, valamint számos elismerő oklevelet, érdemrendet is láthatunk, amelyeket a doktor a túlélők megmentéséért végzett munkájáért kapott.

A Titanic roncsainak és az ott található leletek feltárására irányuló kutatások az RMS Titanic Inc, a Francia Oceanográfiai Intézet és a moszkvai székhelyű P.P. Sirsov Oceanográfiai Intézet közös erőfeszítései révén jöhettek létre. Az expedíciók 1987, 1993, 1994, 1996, 2000, és 2004 nyarán zajlottak a Titanic roncsainál, melyek az újfundlandi partvonaltól több mint 400 mérföldre délkeletre, 3800 méter mélyen találhatók.

A felszínre hozott tárgyak konzerválása nagy kihívást jelentett a kutatók számára. Első lépésben a só és a rozsda eltávolítása volt a feladat, és csak ezután következhetett a laboratóriumi konzerválás. Míg a kiemelt tárgyak ily módon megmenthetők az utókor számára, a hajó roncsai a szakértők szerint 40-90 éven belül szétporladnak a tengerfenéken a nagy nyomás és a lebontó mikroorganizmusok hatására.

További képek és információ a kiállítás honlapján >>