Karl Brandt, a mindenható orvos

Karl Brandt orvosi karrierje 1933-ban kezdődött, amikor belépett a nemzetiszocialista eszméket védelmező rohamosztagba. Innentől a mülhauseni születésű fiatalember pályája gyorsan ívelt felfelé: Harminc éves korában a Führer személyi orvosává nevezte ki, 1939-től pedig az Action T4 elnevezésű eutanázia programban töltött be vezető szerepet.

A hepatitis A-ban szenvedő Brandt támogatta a koncentrációs táborokban zajló emberkísérleteket, melyek közül kitüntetett figyelemmel kísérte a malária elleni kutatásokat.

Pályafutása csúcspontját 1943. szeptember 5-én érte el, amikor a Führer a német orvosi kutatások legmagasabb rangú vezetőjévé nevezte ki. A sikerekben gazdag karriernek azonban még a diktátor halála előtt vége szakadt, és az egekig magasztalt Brandt pillanatok alatt kegyvesztetté vált. A hatalmi harcokba bonyolódott Brandt Hitler egyik orvosának, Theo Morell intrikáinak esett áldozatul.

Az 1945. április 16-án elfogott, és a Führer parancsára halálra ítélt Brandt csak Himmler és Speer segítségének köszönhette, hogy életben maradt. Az egykoron mindenható, mások életéről olyan gyakran döntő orvos azonban nem élvezhette sokáig a szabadságot: a szövetséges csapatok, Dönitz kormányával együtt, Flensburgban tartóztatták le.

A nürnbergi orvosperben az amerikai katonai bíróság előtt felelősségre vont Karl Brandtot elsőrendű vádlottként ítélték halálra. Az orvos, aki mindvégig kitartott ártatlansága mellett, a kivégzése előtt a következőket mondta: „Szilárdan hiszem, hogy az amerikai katonai bíróság imént felolvasott ítélete egy politikai bosszúhadjárat formális megnyilvánulása.”