Lézerkarddal felszerelt repülőt teszteltek

Az új gép egy egyszerű Boeing 747-esnél „mindössze” hat tonnával súlyosabb, ráadásul a súlytöbbletet az átalakított gép orrában helyezték el. A plusz tömeget a lézerfegyverhez szükséges vegyszerek és maga a fegyver adja. A repüléstechnika mai állása szerint ekkora tömeget biztonságosan csak egy Boeing nagygép képes hordozni – olvasató a Spiegel Online beszámolójában.

Még csak a célzórendszert tesztelték

A repülő lézerfegyver működési elve viszonylag egyszerű: a kilőtt rakétát, rögtön a kilövési fázist követő időszakban veszi célba a Boeing lézerfegyvere, hogy a rakéta burkát felhevítő lézersugarak aztán meggyengítsék annak külső szerkezetét. A lézer nem robbantja fel a rakétát, mindössze meggyengíti külső vázát, a többit gyakorlatilag már maga a rakéta intézi el: a felhevült külső buroknak köszönhetően ugyanis használhatatlanná válik a rakéta, és nemsokára önmagától felrobban.

A mostani tesztelés során egyelőre azonban még nem vetették be a nagy erejű lézert, csak kisebb teljesítményű lézersugarat használtak, mivel az elsődleges cél jelenleg még a célzórendszer működésének kipróbálása volt.

A Boeing sajtóanyaga szerint a kaliforniai Edwards Air Force légibázison végrehajtott kísérletek során a 747-es orrába szerelt kis erejű lézersugár pontosan bemérte, és eltalálta azt a célpontot, amelyet egy másik repülőgépre szereltek fel. 48 repülés során 200 alkalommal vetették be tesztüzemben a lézerfegyvert – olvasható az AP hírügynökség jelentésében.

Az igazi kihívást persze az jelenti majd, ha bevetik az éles fegyvert is. Az „Airborne Laser” névre keresztelt fegyver olyan oxigén-jodidból táplált lézersugár lesz, amely immáron tényleg képes lehet megfelelő hőmérsékletűre felhevíteni egy rakéta külső szerkezetét. „A nagy energiaigényű fegyver sikeres teszteléséhez vezető úton jelentős mérföldkőnek számít a mostani kísérlet” – nyilatkozta Pat Shanahan, a Boeing Missile Defense Systems illetékese a Spiegel Online-nak.

Élesben csak 2009-ben tesztelik

A nagy erejű lézerfegyver beépítése és tesztelése, azonban legkorábban csak 2009-ben következhet be, ami az eredeti tervekhez képest jelentős csúszásnak számít. Bár már a nyolcvanas évek közepén sikeresen teszteltek egy lézerfegyverrel ellátott Boeing KC-135-öst, ám az akkori repülő „lézerkardja” csak a levegő-levegő rakétákat volt képes megsemmisíteni – viszonylag kis távolságon belül.

A földről indított rakéták elhárításánál a legnagyobb gondot az okozza, hogy azokat szinte kizárólag a kilövés fázisában lehet nagy hatékonysággal megsemmisíteni. 1994-ben az Egyesült Államok először fordított jelentősebb összeget az Airborne Laser fegyver kifejlesztésére, amely immár a földi kilövésű rakétákat is képes lehet megsemmisíteni.

Az átalakított Boeing 747-es 2000-ben már el is készült, sőt 2002 júliusában az első tesztrepüléseket is elvégezték vele, ám az orrába épített fegyvert először csak 2004 novemberében próbálták ki. Sikeres tesztelésre azonban mostanáig várni kellett, bár a védelmi minisztérium rakétaelhárításért felelős részlege így is igen büszkén mutatta be a sajtónak a „Star Wars”-hoz hasonló programjának ékkövét. Az éles fegyver bevetését ugyan már 2003-ra tervezték, de ahogy a mostani tájékoztatóból kiderül, jelenleg is még csak egy gyengébb erősségű lézerfegyvert teszteltek az amerikai légitámaszponton.

Sokan kételkednek a program sikerében

Szkeptikusok azonban már négy évvel ezelőtt felhívták a figyelmet arra, hogy az igencsak drága projekt nem biztos, hogy sikeres lesz. A földről kilőtt rakétákat ugyanis csak olyan módon lehet elfogni, ha azt a kilövést követő 140-170 másodpercben utolérik. Ehhez az American Physical Society című folyóiratban megjelent cikk szerint maximálisan is csak 1000, jobb esetben 400 kilométerre kell lennie az új csodafegyvernek, különben a kilőtt rakéta túljut a lassabb és könnyebben célba vehető fázisán.

Mindez azt jelentené, hogy az átalakított Boeing-nek már a kilövés pillanatában a levegőben kellene lennie, ráadásul a közelben. Az ellenséges rakéta meghatározása szintén némi időt vesz igénybe, ráadásul a szilárd üzemanyag meghajtású rakéták a folyékony üzemanyag hajtásúakhoz képest még gyorsabban, alig 90-120 másodperc alatt elérik repülési sebességüket.