András, Andor, Andrea2021. november 30., kedd
Kultúra

Az utolsó brennbergi bányászok

National Geographic Magyarország

Sopron közelében 255 évvel ezelőtt fedezték fel az Égő-hegy szenét. A véletlennek köszönhető hazánk egyik legjelentősebb kőszénbányájának, a brennberginek a felfedezése.

Rimbacher Pálnak hívták azt a sopronbánfalvi pásztort, aki egy hűvös szeptemberi napon tüzet gyújtott. A lángok átterjedtek egy felszíni szénkiszögelésre, ami a környező szénrétegeket is begyújtotta. Így kapta a nevét a későbbi település, amelyet “brennender Berg”-nek azaz Égő-hegynek kereszteltek el.

– A szén felfedezése után már egy évvel, 1753-ban megkezdték a kitermelését – mondta el az MTI-nek Becher Nándor, helytörténész. – Az első komolyabb beruházásokat bizonyos Henrik Drasche végeztette el még a 19. század közepén. Majd a bányát többek között az Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Részvénytársaság gondozta évekig. Két évszázados működés után 1952-ben szüntették be a termelést, elsősorban az osztrák határ közelsége miatt, ami a hidegháborús időszakban nem számított túlságosan kedvező adottságnak.

Az egyik napról a másikra munkanélkülivé vált bányászokat a tatabányai, oroszlányi és dorogi bányákban helyezték el. Kénytelenek voltak menni, ha kenyeret akartak. Ma már a több száz egykori brennbergi bányászból csupán néhányan élnek. Brennbergbányán lakik a legidősebb, a nyolcvannyolc éves Csellik Mihály. Ő mindössze tizennégy esztendős volt, amikor 1933-ban megkezdte a munkát az egyik szénosztályozóban. Majd évtizedekig a Borbála aknában dolgozott vájárként. A második világháborúban három év frontszolgálatra vitték ki a Szovjetunióba, de 1943-ban már haza jöhetett. 1945-ben a Szent István aknában metálrobbanás történt, aminek következtében tizennyolcan haltak meg. Szerencséjére ő a másik műszakba volt beosztva azon a tragikus napon, így a mentőmunkálatokban kellett részt vennie. Ma is jól emlékszik arra, amikor hat társával együtt 72 órán át küzdöttek a mélyben rekedtek megmentéséért. Azóta is minden évben a Bányásznap alkalmával megkoszorúzzák a közös sírba helyezett áldozatok emlékművét.

– Engem hiába csábítottak a messzi iparvárosokba, Tatabányára vagy Oroszlányba. Még lakást is ígértek. Megmaradtam nyugdíjazásomig ingázónak. Semmi pénzért nem hagytam volna el ezt a szépséges völgyet, a nyugati határszélen, ahol családot alapítottam, házat építettem – magyarázza a legidősebb bányász. Aztán bányászbotjával egy hegycsúcsra mutat: – Ott vájtunk utoljára szenet, méghozzá 1956-ban, amikor a forradalom idején néhány hétre újra beindították a termelést. – Nekem a bányából mindössze ez maradt! – veszi kezébe két lámpását, amivel évtizedekig, nap mint nap a föld mélyébe szállt, hogy azok fényénél csákányozza ki a jó minőségű barna szenet.

Hozzászólások

A Tihanyi Királykriptában feltárt csontok szénizotópos vizsgálatának eredménye

A Tihanyi Királykriptában feltárt csontok szénizotópos vizsgálatának eredménye

A tihanyi bencés monostort alapító I. András királyhoz és szűkebb családjához tartozhatnak azok a csontok, amelyek szénizotópos vizsgálatának első lépéséről számoltak be kutatók.

Több ezer éves épületre bukkantak Peruban

Több ezer éves épületre bukkantak Peruban

A struktúra a legkorábbi vályogtéglából emelt épület a kontinensen.

Római kori üveggyárat fedeztek fel

Római kori üveggyárat fedeztek fel

A mai Izrael területéről származó üveg a birodalom távolabbi pontjaira is eljutott.

A Közel-Kelet legnagyobb fennmaradt mozaikja

A Közel-Kelet legnagyobb fennmaradt mozaikja

A 8. században épült Hisám-palota udvarát díszítő színes mozaik térkő a ciszjordániai Jerikóban összesen 827 négyzetméteres járófelületet díszít.

Római mozaikra bukkantak egy farmon

Római mozaikra bukkantak egy farmon

A Homérosz Iliászának egy jelenetét megörökítő mozaik egy villához tartozott.

National Geographic 2021. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket