Kristóf, Jakab2021. július 25., vasárnap
Kultúra

Exhumálták a hajósírba temetett viking női maradványokat

National Geographic Magyarország

Norvég régészek kedden exhumálták az Oseberg viking hajóban közel tizenkét évszázaddal ezelőtt eltemetett két nő maradványait. A tudósok most arra keresik a választ, milyen kapcsolat volt közöttük.

A két nő maradványaira eredetileg 1904-ben bukkantak rá egy viking hajón a kelet-norvégiai Slagen közelében egy sírhalomban, majd 1948-ban ugyanott egy kőszarkofág védte alumíniumládában újratemették őket, a tudományos elemző módszerek fejlődésére várva.

„Bár a szarkofágba víz került, a csontvázak jó állapotban konzerválódtak” – közölte Terje Gansun, az exhumálásban részt vett régészek egyike.

Szénizotópos kormeghatározás szerint a viking nőket, akik közül az egyik 70-80 év körüli, míg a másik körülbelül 50 éves lehetetett, 834-ben temették el a híres Oseberg hajón, amely ma egy Oslo melletti múzeumban látható.

Több elmélet is felmerült a tetemekkel kapcsolatban: az egyik elképzelés szerint az egyik nő viking királynő, akit feláldozott rabszolgájával együtt temettek el. Mások szerint a két nő anya és leánya, ismét mások szerint nővérek lehetnek.

Terje Gansun szerint mindketten magas társadalmi állásúak voltak, még ha nem is lehet pontosan tudni, mi volt a rangjuk. Erről tanúskodnak a sírjukban talált ritka használati eszközök és díszek, valamint az utolsóelőtti nyughelyük közelében talált áldozati állatok: tizenöt ló, négy kutya és két ökör maradványai.

“Újabb DNS-vizsgálatokat fogunk végezni annak megállapítására, hogy ugyanannak a családnak a tagjai voltak-e, hol és hogyan éltek” – mondta el a régész.

A régészek várhatóan az Oslo-fjord másik partján fekvő Gokstadban újratemetett viking férfi maradványait is exhumálják a héten.

A holttest, amelyet szintén egy viking hajón találtak 1880-ban áldozati állatokkal körülvéve, és amelyet 1928-ban temettek el újra, becslések szerint egy 50-60 év közötti férfié, aki több mint ezer évvel korábban helyi uralkodó vagy viking vezér lehetett.

Hozzászólások

Mi volt a tollundi ember utolsó vacsorája?

Mi volt a tollundi ember utolsó vacsorája?

A tollundi ember teste egy dán tőzeglápban mumufikálódott állapotban őrződött meg, s most az emésztőrendszerének tartalmát vizsgálták meg.

Különleges anyagból készültek a tokiói olimpiai érmek

Különleges anyagból készültek a tokiói olimpiai érmek

Az egy évvel elhalasztott olimpia és paralimpia győztesei számára összesen 5000 érmet gyártottak le.

Magyar siker a mobiltelefonos nemzetközi fotóversenyen

Magyar siker a mobiltelefonos nemzetközi fotóversenyen

2021 iPhone Photography Awards idei nagydíját Kerekes István nyerte el.

Szeged középkori városmagja került elő egy feltáráson

Szeged középkori városmagja került elő egy feltáráson

Szeged középkori városmagjának egy részletét tárják fel a Móra Ferenc Múzeum régészei egy belvárosi műemlék-rekonstrukción és ásatáson.

Sok angliai fiatal került kórházba táplálkozási zavarok miatt

Sok angliai fiatal került kórházba táplálkozási zavarok miatt

A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) adatai szerint az elmúlt évben 3200 húsz év alatti fiatal került kórházba valamilyen táplálkozási rendellenesség miatt, ez a szám majdnem 50 százalékkal magasabb, mint a 2019-2020-as időszakban tapasztalt - olvasható a BBC News honlapján, melyet az MTI tett közzé.

National Geographic 2021. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket