Escorial, a spanyol kolostorpalota

Miután II. Fülöp spanyol király 1557. augusztus 10-én, Szent Lőrinc napján, a Saint-Quentin csatában győzelmet aratott II. Henrik francia uralkodó csapatai felett, megesküdött, hogy a szent tiszteletére kolostort emeltet. A spanyol király asztrológusai El Escorial vidékét találták a legalkalmasabbnak a nagy terv megvalósítására.

A Madridtól 45 kilométerre fekvő területen Michelangelo egyik tanítványa, Juan Bautista de Toledo udvari építész tervei alapján és vezetésével, 1563 tavaszán hozzá is kezdtek az építkezéshez. A késői reneszánsz stílusú építménynek összetett feladatkört kellett betöltenie: egyszerre volt kolostor és uralkodói rezindencia.

Az 1584. szeptember 13-án elkészült 33 ezer négyzetméternyi épületegyüttes magába foglalt egy templomot, egy kolostori épületet, a királyi palotát, egy iskolát és egy 40 ezer könyvet, valamint 5 ezer kéziratot felölelő könyvtárat.

A II. Fülöp által fölöttébb kedvelt Escorial a maga szigorú kinézetével az utódok körében nem örvendett túl nagy népszerűségnek, ezért mintegy kétszáz évvel később IV. Károly a kolostorpalotától nem messze új palotát, általa „vidámabbnak” nevezett kastélyt építtetett.

Annak ellenére, hogy az El Escorial az 1800-as években elvesztette korábbi kiváltságos helyzetét, a 16. század óta a királyi család temetkezési helyéül szolgál. V. Károly német-római császártól kezdve XIII. Alfonz királyig bezárólag minden uralkodót a spanyol királyok Pantheonjaként emlegetett escoriali templomban helyeztek örök nyugalomra.

A világ nyolcadik csodájaként is emlegetett El Escorialt az UNESCO 1984-ben a világörökség részévé nyilvánította.