Lesz-e ismét igmándi keserűvíz?

A „keserű ízű sós vizet” Schmidthauer Antal komáromi patikus elemezte, és jó szakember lévén azonnal felismerte gyógyászati jelentőségét. Az ásványvizet kitermelte és palackozta. Családi vállalkozásának eredményeként az Igmándi keserűvíz Európában, sőt még a tengerentúlon is ismertté vált.

– Valójában a derék gyógyszerész a kémiai elemzések adatai szerint földrészünk legtöményebb természetes keserűvizét mérte bele palackjaiba komáromi üzemében. Pezsgő porokat is készített belőle. A gyógyvíz gyors sikerét annak köszönhette, hogy az étvágytalanság, émelygés, gyomorégés, felpuffadás ellen, éppúgy hatásos volt, mint a különféle bélpanaszok és székrekedés esetén. Sőt, a hölgyek akkoriban fogyókúrás szerként is vásárolták, mint a cukrot. Az 1863-as üzemalapítás után már évente több ezer palackkal forgalmaztak A termelés felfuttatása Schmidthauer Antal fiának, Lajosnak a nevéhez fűződik. Ő építtette meg az új-komáromi keserűvíz üzemet is, ahonnan azután hajón és vasúton az ország minden részébe, de külföldre is eljuthatott a mind nagyobb hírnévre szert tevő ásványvíz – nyilatkozta az MTI-nek Számadó Emese, a komáromi Klapka György Múzeum igazgatója.

A háború után államosított gyárban még az ötvenes évek elején sem állt le a termelés. 1951-ben 120 ezer palackkal értékesítettek, majd 1957-ben már 246 ezerrel forgalmaztak. A régi Scmidthauer-féle üzemet azonban 1964-ben kezelésbe vette a Komárom megyei Nyomda Vállalat, majd valószínűleg központi utasításra, egy évvel később már Dél-Budán palackozták a híres keserűvizet. Érdekes, hogy 1970-ben egy vizsgálat alapján megállapították, hogy a források hozama csökkenőben van.

A Nagyigmándhoz közeli Tömördpusztán javasolták egy újabb lelőhely megnyitását. Ennek ellenére csaknem két évtizedig a régi kutakból még folyamatos volt a kitermelés. Végül 1989 novemberében kerültek le az utolsó Igmándi keserűvizes palackok a futószalagról. A nagy hagyományú gyógyvíz palackozásának leállítását azzal indokolta a budai VIKUV Gyógy-és Ásványvíz Üzem igazgatója, hogy „a fokozott költségráfordítás mellett sem lehet az igényeknek megfelelő mennyiségű gyógyvizet a felszínre hozni”.

Azóta a 145 évvel ezelőtt felfedezett keserűvízre egyre nagyobb nosztalgiával gondolnak az igmándiak. Sőt mi több, a község polgármestere Szíjj Ferencné többször is kifejtette, hogy szívesen fogadnának olyan beruházókat, akik fantáziát látnak a híres gyógyvízben és vállalkoznának a próbafúrásokra is a termelés újra indításának reményében.