Meggyújtják a vizet?
Rádiófrekvenciás sugarak képesek a sós vizet elemeire bontani, aminek köszönhetően aztán a felszabaduló hidrogént meg tudjuk gyújtani. Amerikai tudósok egy csoportjának így tulajdonképpen sikerült elégetnie a vizet. Hogy közlekedési eszközöket lehet-e a jövőben ezzel a módszerrel meghajtani, az azonban egyelőre kétséges.
Az egyik legfontosabb energiaforrásunk lehetne, ha a természetben önmagában is megtalálható lenne. Az emberiség legnagyobb bánatára azonban a hidrogén szinte kizárólag más kémiai elemekkel együtt, kötött formában található meg. Márpedig az egyéb kémiai elemektől való leválasztása fáradságos, bonyolult, leginkább pedig energiaigényes munkának tűnt – legalábbis a múlt hét végéig.
De tényleg
A múlt hét végén ugyanis Rustum Roy, az amerikai Pennsylvania Állami Egyetem kutatója megismételte azt az eljárást, amelyet pár héttel korábban John Kanzius egy floridai laboratóriumban véletlenszerűen fedezett fel: Kanzius éppen a rák ellenszerének egy új metódusával kísérletezett, amikor sós vizet, tengervizet bizonyos frekvenciájú rádióhullámokkal „bombázott”.
A kísérlet során arra lett figyelmes, hogy a csőben váratlan módon olykor szikrák jelentek meg. A Pittsburgh Post-Gazette hasábjain közzétett írásában Kanzius beszámolt arról is, hogy a szikra látványa arra késztette őt és társait, hogy meggyújtsák a rádiófrekvenciás hullámok alatt tartott vizet, egészen pontosan az abból felszabaduló hidrogént.
Kísérletük sikerrel végződött: amíg a sós vizet bizonyos frekvencián rádióhullámok érték, addig folyamatosan égett a vízből felszabaduló hidrogén. Kanzius kísérletét a Pennsylvania Állami Egyetem kutatója, Rustom Roy is elvégezte, és arra a megállapításra jutott, hogy a hullámok valóban szétválasztják a vízben megtalálható hidrogént, oxigént és sót. „Tudományosan teljesen megalapozott és bizonyított, hogy bizonyos frekvenciák valóban képesek automatikusan szétválasztani egymástól a hidrogén és az oxigént” – nyilatkozta Roy az amerikai National Geographic News-nak.
Üzemanyag és ivóvíz
Maga az eljárás természetesen ősrégi: a hidrolízis folyamata régóta ismert, sőt használják is, többek között az autóiparban üzemanyagcellák gyártásakor, csakhogy a hidrolízis folyamata igencsak energiaigényes dolognak bizonyult mindeddig. Ahhoz, hogy szétválasszák a hidrogént és az oxigént, igen komoly energiákat kell befektetni. A rádiófrekvenciás módszer segítségével azonban most úgy tűnik, könnyen hasznosíthatóvá válnának a megújuló energiaforrások is: a rádiófrekvencia-generátor könnyen táplálható lenne nap- vagy szélenergiával, amelynek köszönhetően például az üzemanyagcellák előállításakor sem kellene feltétlenül fosszilis energiát felhasználni.
A szállítás/közlekedés mellett az új módszer egy másik területen is meghatározhatóvá válhat: a rádiófrekvenciák ugyanis nemcsak a hidrogént és az oxigént, hanem a vízben található sót is szétválasztják, ami azt jelenti, hogy vízben szegény helyeken, ahol csak tengervízhez vagy sós vízhez jutnak hozzá az emberek, ennek a módszernek a segítségével ivóvízhez jutnának. A kérdés persze ezzel kapcsolatban is ugyanaz, mint az üzemanyagként használandó hidrogénnél: vajon milyen energia befektetést igényel az egész folyamat? Vajon megéri-e szétválasztani a hidrogént és az oxigént, vajon nem szennyezzük-e jobban a környezetet azáltal, hogy a hidrolízishez fosszilis energiaforrásokat használunk fel?
Szkeptikusok és a megújuló energia
Nem véletlen, hogy a Nature című tudományos folyóirat honlapján Philip Ball ugyancsak szkeptikusan ír a legújabb találmányról: Ball szerint örök álom marad, hogy a vizet üzemanyagként használhassuk fel – legalábbis, ha komolyan vesszük, hogy a víz környezetkímélő üzemanyag legyen. Soha nem leszünk képesek több energiát kinyerni a leválasztott hidrogénből, mint amennyit magába a hidrogén leválasztásába fektettünk. Hiába ég Ball szerint 3000 Fahrenheit-on a felszabadult hidrogén, ha egyszer a felszabadításába befektetett energia jóval nagyobb, mint amit az égés szolgáltat.
Azt még Rustom Roy is elismerte, hogy a rádiófrekvenciás kísérletek energiamérlegét egyelőre még senki nem vizsgálta, reményeik szerint azonban az eddigieknél kisebb mennyiségű energia befektetés szükséges az új módszer működéséhez. Ez persze nem jelenti azt feltétlenül, hogy pozitív lenne a végeredmény, ám ha a megújuló energiaforrásokat is bevonjuk a folyamatba, akkor nem is szükséges meghazudtolni a természet törvényeit.