Vanda, Paula, Timóteusz2021. január 26., kedd
Kultúra

400 ezer tudós áll a kínai hadsereg szolgálatában

National Geographic Magyarország

Mintegy négyszázezer tudós közvetlenül érintett a világ legnépesebb országának katonai kutatásaiban.

A hadiiparban tevékenykedő tudományos munkatársakról szóló adatokat a kínai védelmi minisztérium szolgálatában álló tudományos technológiai és ipari bizottság alelnöke tette közzé a központi kormányzat honlapján, miután a hatóságok a katonai kiadások nagyobb átláthatóságára tettek ígéretet.

Szun Laj-jen (Sun Laiyan) kiemelte, hogy a két legbefolyásosabb és legnagyobb tudományos intézmény, a Kínai Tudományos Akadémia és a Kínai Mérnöki Kamara minden ötödik tagja vesz részt valamilyen katonai beruházásban, hozzátéve, hogy a Kínai Néphadsereg közel 300 kutatóintézettel és tíznél több egyetemmel rendelkezik. Az alelnök arról azonban nem beszélt, hogy az ezekben az intézetekben tanító tanárok, kutatók és diákok hivatásos katonák lennének.

Szun Laj-jen szerint az 1, 3 milliárd lakosú Kínának továbbra is folytatnia kell a katonai kutatásokat és az ezzel kapcsolatos beruházásokat, továbbá kiemelte az alapkutatás és a stratégiailag fontos csúcstechnológiai kutatások fontosságát.

Eközben fokozott nemzetközi figyelem övezi a titkait szigorúan őrző kínai haderő egyre nagyobb léptékű terjeszkedését. A pekingi kormány védelmi célokra fordított kiadásaiban az elmúlt két évtizedben kétszámjegyű százalékos növekedés volt tapasztalható. Idén a tavalyi évhez képest katonai célokra 17, 8 százalékkal fordítottak többet, ami több mint 350 milliárd jüant (közel 8555 milliárd forint) jelent – olvasható a South China Morning Post online kiadásában.

Az Egyesült Államok és Japán szerint a kínai katonai kutatásokra fordított források a nyilvánosságra hozott adatoknál jóval nagyobbak, ugyanis a jelentős katonai kutatásokat állítólag nem is katonai intézményekben végzik.

Két héttel ezelőtt a kínai külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy Peking is csatlakozik az ENSZ fegyverkészleteket számba vevő nyilvántartási rendszeréhez (United Nations Register of Conventional Arms, UNROCA) és minden évben adatokat szolgáltat a nemzetközi szervezetnek.

Hozzászólások

Zsámbék lenyűgöző középkori romtemploma

Zsámbék lenyűgöző középkori romtemploma

Zsámbék fő nevezetessége a román kori építészet egyik legszebb emléke a premontreiek romtemploma.

Különleges maja maszkot találtak

Különleges maja maszkot találtak

A leletet saját védelme érdekében visszatemették a szakértők.

Kiderült, miért olyan gyors Beethoven szimfóniáinak tempója

Kiderült, miért olyan gyors Beethoven szimfóniáinak tempója

Régi vita, hogy milyen tempóban kell játszani a legendás zeneszerző egyes műveit, most úgy tűnik pont kerülhet a vita végére.

Mégsem volt olyan sötét a kora középkor

Mégsem volt olyan sötét a kora középkor

A kora középkorra gyakran hivatkoznak sötét korként a feltételezett kulturális stagnálás miatt.

Ezek a tárgyak voltak Európa bronzkori fizetőeszközei

Ezek a tárgyak voltak Európa bronzkori fizetőeszközei

Manapság evidensnek vesszük, hogy léteznek egységesített fizetőeszközök, a távoli múltban azonban ez nem így volt.

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket