A tragikus kimenetelű ugrás

1949 és 1961 között a jobb élet reményében több mint 2, 6 millió német hagyta el a NDK-t. Rajtuk kívül rengeteg lengyel és csehszlovák állampolgár számára is Nyugat-Berlin jelentette a kapitalista Kánaánba vezető utat, ezért a kelet-német kormány 1961 augusztusában, – a nagyszámú szökések megakadályozása végett -, elrendelte a Berlint kettészelő fal megépítését.

Noha a kelet-németek a fal építésének tervét államtitokként kezelték, több nyugati állam is tudomást szerzett a kilátásba helyezett akcióról. A tényleges megvalósulás időpontja azonban mindenkit váratlanul ért. Az NDK mindenható ura, Walter Ulbricht 1961 júniusában egy Kelet-Berlinben megrendezett nemzetközi sajtókonferencián még azt állította, hogy nem áll szándékukban a vasfüggöny kézzelfogható megvalósítása, és a figyelmüket, valamint gazdasági erejüket sokkal inkább a munkások számára készülő lakótelepek megépítése köti le.

A kelet-német politikusok kijelentéseivel szemben, 1961. augusztus 12-én éjszaka a nemzeti néphadsereg katonái, 5000 határrendész, és több ezer rendőr közreműködésével megkezdődött Berlin két részre darabolása. Az utcákon, utakon, sínpályákon felállított betonfalak, szögesdrótok, valamint a megszüntetett közlekedési összeköttetés augusztus 13-án reggel sokkszerűen érte a berlinieket.

Hiába propagálta a kelet-német kormány az „antifasiszta védőfal” szükségességét, az állampolgárokat nem tudta meggyőzni. A berlini fal, amely az 1980-as évekig folyamatosan épült, a 2-3 méter magas betonfalaival, drótkerítéseivel, 302 őrtornyával nem tudta megakadályozni a nyugatra történő, elkeseredés szülte szökéseket.

Annak ellenére, hogy az állambiztonsági minisztérium több mint 10 ezer katonát és 500 civil alkalmazottat tartott fenn a fal őrzésére, szép számban akadtak jelentkezők, akik az életveszély ellenére megpróbáltak átjutni a monstrumon.

A berlini fal áldozatainak 133 fős hivatalos listáján Günter Liftin, egy 24 éves szabó volt az első áldozat, az utolsó a pincérként dolgozó Chris Gueffroy, míg a legidősebb, Olga Segler.

A nyugdíjas öreg hölgy, aki családjától elszakadva Kelet-Berlinben ragadt, 1961 őszén úgy döntött, hogy egy bérházból ejtőernyővel kiugrik. A fal nyugati oldalán azonban hiába próbálta a kivonult tűzoltóság tompítani a zuhanást és csökkenteni az esés kockázatát, az ugrás tragédiával végződött.

A 80 éves asszony súlyos belső sérüléseket szenvedett, melyekbe 1961. szeptember 26-án belehalt.