Mindig is szerettük a tengerpartot

Anatómiailag nagyjából 200 ezer évvel ezelőtt alakulhatott ki a mai ember elődje valahol Afrika belsejében, de hogy könnyű dolga már akkor sem lehetett, abban biztosak a tudósok: az ugyanis elfogadott ténynek számít, hogy éppen elődünk megjelenésével egy időben egy kis jégkorszak köszöntött be, amely nagyjából 130 ezer évvel ezelőttig tarthatott. Afrika száraz belsejében roppant hideg lehetett az ember számára, sok tudós ezért kész csodának tartja, hogy a Homo sapiens túlélte az embertelen körülményeket.

A kagylók és csigák segítettek

A dél-afrikai Pinnacle Point lelőhelyről származó lelet azonban most arra is rávilágít, hogy mi segíthette a túlélést: a Nature című szaklapban közzétett tanulmány szerint ugyanis őseink már 165 ezer évvel ezelőtt elérték az óceán partját. Sőt, nemcsak elérték, hanem meg is telepedtek ott, hiszen itt több táplálékhoz juthattak, ráadásul az Indiai-óceán felől érkező tengeráramlat melegebb éghajlatot is varázsolt a szárazföld belsejéhez képest. Egyes kutatók még azt is feltételezik, hogy a Homo sapiens később pontosan a tengerpart mentén „vándorolt ki” Afrikából.

A mostani lelet, amely megerősíti ezt a feltételezést, három szempontból is újdonságnak számít. A leletek egyrészt az emberi társadalom kialakulásába enged betekintést, mivel a tanulmányt közlő kutató szerint a megtalált kagyló- és csigamaradványok egyértelműen azt bizonyítják, hogy az ember már 165 ezer évvel ezelőtt (vagy akár még korábban is) elindult a megtelepedés útján.

Curtis Marean, az amerikai Arizonai Állami Egyetem professzora arra mutatott rá, hogy a tenger gyümölcseinek fogyasztása alapvetően változtathatta meg az emberi közösségeket. Jó 150 ezer évvel ezelőtt, az első agrárforradalom során váltottunk a vadászó-gyűjtögető életmódról, megtelepedett és komplex társadalmat létrehozó emberekké.

Ez a folyamat azonban Marean elképzelése szerint már akkor elkezdődhetett, amikor a Homo sapiens elérte a tengerpartot, és immár nem járkált tovább a megszerzendő táplálékért, hanem „helyben” halászta ki azt. Mivel a helyhez kötöttség révén nagyobb csoportok is létrejöhettek, így feltételezhető, hogy komplexebbek is voltak, és éppen emiatt immáron szimbolikus módon is elkezdtek gondolkozni.

Kevés a nyom

A tengerpartok mentén eddig kevés nyomot találtak a régészek, aminek elsősorban az apály és dagály az oka. Ezek több ezer éves működése ugyanis teljesen elmoshatta a leleteket. A mostani felfedezés sem áll másból, mint 165 ezer évvel ezelőtti elődünk szemetéből. Pontosabban kagyló- és csigahéjakból, amelyekből kiderül, hogy elődünk parázsra vetette a kagylókat, hogy könnyen felnyissa azokat.

Találtak ezentúl némi színezőanyagot és pár éles kőszerszámot is. A színezőanyag legalább olyan jelentőségű, mint a felfedezett kagylóhéjak: Marean szerint ugyan igaz, hogy a porrá zúzott, fémtartalmú ásványt ragasztóanyagként is használhatták, ám a most talált színskála mégis egyértelműen arra utal, hogy színezőanyagként alkalmazták.

Ez pedig egyértelműen azt mutatja, hogy az ember már 165 ezer évvel ezelőtt is képes volt az elvont gondolkodásmódra, ami az emberré válás egyik leglényegesebb eleme volt. Bár ugyancsak szűkös számú reprezentációs gondolkodásmódra utaló adattal és lelettel rendelkezünk, az eddigi legrégebbi lelet színezőanyag meglétére és ezáltal a szimbolikus gondolkodásmód kialakulására vonatkozóan körülbelül 77 ezer évvel ezelőttről származik, amelyre egyébként szintén Dél-Afrikában bukkantak rá.

A harmadik, most megtalált lelet szintén igen fontosnak tűnik: a kisméretű, 2-5 centiméter nagyságú kőpengék ugyanis önmagukban nem nagyon lehettek alkalmasak semmiféle tevékenység elvégzésére. Marean és társai azt feltételezik, hogy a kőpengék valójában egy nagyobb eszköz részét képezték, vagy legalábbis egy nyélben vagy tokban végződtek. A dél-afrikaihoz hasonló pengéket találtak már ugyan Afrikában (Zambiában), csakhogy azok jóval későbbről, hozzávetőleg 70 ezer évvel ezelőttről származhatnak.
.