Elszaporodtak a vadpulykák az amerikai városokban
Észak-Amerikában egyre gyakrabban jelennek meg a vadpulykák a városok utcáin. A faj pár évtizeddel ezelőtt még a kihalás szélén állt, ma már a mosómedvével együtt az urbanizált fajok közé tartozik.
Amikor a telepesek a 17. században Amerika keleti partvidékére érkeztek, rengeteg vadpulyka (Meleagris gallopavo) élt a területen. Így nem csoda, hogy a 19. század közepén ezek az állatok – később ennek háziasított változatai – váltak a Hálaadás ünnepének (Thanksgiving) szimbólumává.
Mintegy háromszáz év alatt azonban a túlvadászat és az élőhelyek eltűnése miatt ez az őshonos faj a kihalás szélére sodródott. Az 1930-as években Észak-Amerikában a számuk már csak néhány tízezer volt.
A 20. század második felében indult természetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően egyedszámuk mára már a hétmilliót is eléri, és egyre nagyobb arányban jelennek meg lakott területeken: falvakban, kisvárosokban, de még Boston és Manhattan külső részében is felbukkantak.
„Amikor az országban bevezettek természetvédelmi intézkedéseket, a vadpulykák összesen kevesebb mint 2500 hektár erdős területen éltek. Mára már kiderült, hogy ezek az állatok jól alkalmazkodnak a megváltozott környezethez. Jól érzik magukat mindaddig, amíg az élőhelyükön van elég rejtekhely, és vannak fák, amelyeken éjszakázhatnak” – nyilatkozta Michael Gregonis vadbiológus, Connecticut állam környezetvédelmi hatóságának munkatársa a National Geographic Newsnak.
Az emberek hozzáállása ehhez a nagytestű és olykor igen szemtelen állathoz elég szélsőséges. Míg egyesek fantasztikusan érdekesnek találják, és fényképezik őket, másokban félelmet keltenek, ezért néha segélykérő telefonhívások is érkeznek a hatósághoz a rémült lakóktól.
Eddig Connecticut állam 169 kisvárosában figyelték meg a szokatlan látogatókat. Az államban mintegy 40 ezer vadpulyka él, de a lakók évente csak 15-20 alkalommal kérnek segítséget a lakók a hatóságtól. Ez főleg tavasszal a fészkelési időszakban gyakori.
„Az esetek többségében fiatal madarakról van szó, amelyek próbálják kijelölni a területüket. Ilyenkor néha agresszíven viselkednek az emberrel szemben is. Felugrálnak és a szárnyukkal csapkodnak, ami egyesekben félelmet kelt” – teszi hozzá a szakértő. Pedig valójában nem bántják az embert, csak az erejüket fitogtatják. A mai konfliktusos helyzetet elsősorban az okozza, hogy az ember a települések terjeszkedésével egyre jobban behatol a vadállatok élőhelyére.
A telepesek megjelenésekor a pulykák nagy csapatokban éltek, és igen szelídek voltak, nem riadtak meg az embertől. Ennek köszönhető, hogy gyorsan tudtak alkalmazkodni a lakott környezethez, és ma már a külvárosok utcáin is találkozhatunk velük. „Ezt a folyamatot erősíti, hogy az emberek közelében könnyebben jutnak élelemhez, sőt sokan etetik is az állatokat, amelyek így egyre jobban nekibátorodnak, és olykor agresszívvé is válnak” – véli Michael Gregonis.
Néhány tény a vadpulykáról:
Kapcsolódó cikkeink:
Ritka aranykincset talált egy fémdetektoros
Az 5-6. századi lelettel az angolszászok a rómaiakat próbálták utánozni.
Óbudai építkezésen bukkantak világháborús leletekre
Több mint 130 kilogrammnyi robbanótestet és lőszert szállítottak el.
Korábban ismeretlen emberfajra bukkanhattak
A kutatók Kínában feltárt leleteket elemezve arra jutottak, hogy bizonyos kövületek egyetlen ismert embercsoporthoz sem köthetőek.
Az emberi evolúció fontos mérföldkövét azonosították
A szakértők egy spanyolországi lelőhely kőeszközeit elemezték.
Ellopott aranykincseket sikerült visszaszerezni
A 18. századi érmék egy spanyol flottához kötődnek.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
