Nagyon népszerű a kerékpárkölcsönzó rendszer Párizsban

Alig több mint négy hónap alatt több mint tízmillió alkalommal kölcsönöztek kerékpárt Párizsban. A kerékpárkölcsönzőben éves bérletet váltók száma pedig meghaladta a 150 ezret.
A párizsi önkormányzat július 15-én nyitotta meg a VÉLIB kerékpárkölcsönző-hálózatot. A város 750 pontján összesen több mint tízezer – Magyarországon gyártott – kerékpárt lehet kikölcsönözni.
A bicikliket 29 euróért éves bérlettel lehet igénybe venni, de vannak napi- és hetijegyek is (egy, illetve öt euróért), amely a turisták számára is kedvező. Fél órás használati időn belül viszont ingyenes a szolgáltatás.
A kerékpárkölcsönzőnek már a kezdetekkor nagy sikere volt, augusztus 21-én a felhasználók száma meghaladta a 2 milliót, szeptember 25-én pedig az 5 milliót – írja a Greenfo hírportál.
„Négy hónap után elmondhatjuk: nem csalódtunk a Vélib sikerében és hasznos voltában” – jelentette ki Denis Beaupin, környezetvédő önkormányzati képviselő, aki a szolgáltatást az elővárosokra is ki szeretné terjeszteni.
A párizsiak az elmúlt napok közlekedési sztrájkjai idején valósággal megrohamozták az önkiszolgáló kerékpárkölcsönzőket.
“A sztrájkok miatt a kerékpárkölcsönzőt igénybe vevők száma a vártnál korábban haladta meg a 10 milliót. Az éves bérletet váltók száma már meghaladta a 150 ezret, az éves célkitűzés 200 ezer volt” – jelentette be Denis Beaupin.
Forrás: Greenfo