>" />>" />
Mária, Emőke2021. december 08., szerda
Kultúra

Páratlan térképritkaság röpke bemutatója

National Geographic Magyarország

Egyetlen napra kiállították az késő ókori római futárszolgálat birodalmi térképének 800 éves másolatát Bécsben.

A 7 méter hosszú pergamentekercsnek árt a fény, ezért nem is szokták kiállítani, most egyetlen napra mégis előhozták az Osztrák Nemzeti Könyvtár raktárából, ahol féltve őrzik már 1738 óta. A hétfői villámtárlatot abból az alkalomból tartották, hogy a térképészeti műremek felkerült az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Világemlékezet Listájára.

A bécsi könyvtár egyik legnagyobb kincse a 12. század vége felé készülhetett Dél-Németországban. Igazi középkori fakszimile, azaz az eredetire mindenben hasonlító másolat. Egyik tulajdonosa, Konrad Peutinger 16. századi német humanista után a Tabula Peutingeriana nevet kapta.

A 11 összefűzött darabból álló, nyugat-kelet tájolású térkép ismeretlen eredetije valószínűleg az ókor alkonyán, az 5. század első felében készült. Az Ibériai-félszigettől Indiáig, illetve a brit szigetektől Észak-Afrikáig az akkor ismert világ minden szegletét ábrázolja mintegy 4 ezer településsel és a teljes birodalmi úthálózattal együtt. A települések felét a kutatók már azonosították.

A világtérkép középpontja a korabeli világszemléletnek megfelelően Róma. A fővárost trónon ülő koronás figura jelzi, az apró hurkokkal tarkított vörös vonalak pedig az onnan kifutó főbb utakat. Ezek közül több ma is létezik, mint például a Rómából a mai Pisa felé vezető Via Aurelia. A hurkok közti távolság egynapi járóföldnek felel meg. A jelzés mellett kis ábra mutatja, hogy milyen típusú pihenőhelyre – például fogadóra vagy fürdőre – számíthattak a futárok vagy birodalmi tisztviselők, akik az eredeti példányt használták.

A mindössze 34 centiméter széles pergamenlapokra rajzolt térkép kissé aránytalan, elnyújtva ábrázol mindent. A Földközi-tenger például egy vékony csík, mintha csak egy folyó lenne. “Kicsit olyan, mint a bécsi metróhálózat térképe: nem egészen pontos, de jól lehet tájékozódni a segítségével” – kommentálta Andreas Fingernagel, a Kézirattár és Régi Nyomtatványok Tára vezetője.

Az UNESCO Világemlékezet Listáján (Memory of the World) 158 archív dokumentum szerepel, köztük Mátyás király könyvtárának, a Bibliotheca Corvinianának fennmaradt kötetei, Magyarország első nyomtatott térképe, az 1528-ban Ingolstadtban készült Tabula Hungariae és Beethoven IX. szimfóniája.

A Világörökség programhoz némileg hasonlító kezdeményezést 1992-ben indította az UNESCO. A tagállamok évente kétszer pályázhatnak egyetemes értékkel bíró írott vagy audiovizuális kincsekkel. A benyújtott jelölésekről rangos nemzetközi szakértői zsűri dönt, a listára került kulturális javak különleges védettséget élveznek.

  • A Tabula Peutingeriana az UNESCO Világemlékezet Listáján >>

  • Hozzászólások

    Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

    Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

    A maradványok a bronz- és a vaskor fordulójára datálhatóak.

    Egy régi civilizáció nyomait fedezték fel Peruban

    Egy régi civilizáció nyomait fedezték fel Peruban

    A Csimu Királyság az inkák hódításáig a térség nagyhatalma volt.

    Kínai lelőhelyek árulkodnak a civilizáció hajnaláról

    Kínai lelőhelyek árulkodnak a civilizáció hajnaláról

    Az ázsiai ország idén ünnepli modern régészetének századik évfordulóját.

    Értékes ókori szemétdombra bukkantak Egyiptomban

    Értékes ókori szemétdombra bukkantak Egyiptomban

    Az áldozatként bemutatott tárgyakat a templom papjai dobták ki.

    Nyers hús betegíthette meg az idős neandervölgyit

    Nyers hús betegíthette meg az idős neandervölgyit

    La Chapelle-aux-Saints öreg férfiúja 50 ezer éve halt meg.

    National Geographic 2021. decemberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    11 460 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket