Borbála, Barbara, János2020. december 04., péntek
Kultúra

Mi a Stradivari-hegedűk titka?

National Geographic Magyarország

Kétszázhetven éve, 1737. december 18-án halt meg Antonio Stradivari, a leghíresebb hegedűkészítő.

1644 körül született Cremonában, s ifjú éveiről sem lehet sokat tudni. Az 1660-as évektől kora leghíresebb hegedűkészítője, Niccolo Amati műhelyében dolgozott, majd önállósította magát. Élete során kétszer nősült, két házasságából összesen 11 gyermeke született, mesterségét azonban csak két fia folytatta. Az állandóan kísérletező Stradivari keze alól mintegy 1100 hegedű, cselló, mandolin, gitár és hárfa került ki.

Amati halálával Cremona legelismertebb hegedűkészítője lett, “aranykorának” az 1700-1720 közötti éveket nevezik. Ekkor gyártott jellegzetes hegedűi, az ún. stradivariusok hátlapja jávorfából, a tető lucfenyőből, a kávák és a tőke fűzfából készültek. A teltebb hang érdekében laposabbra építette a hangszert, megnagyobbította a hegedűtestet, kisebb domborulatokat alkalmazott, s erősebb hajlásban metszette ki az f-lyukakat. A Stradivari-féle hegedűhöz az erőteljes hangzás mellé jellegzetes szín is társult, az aranysárga lakkra világos vörös színt vitt fel.

Hegedűinek külön nevük volt, közülük a leghíresebb a Betts, amelyet az amerikai kongresszusi könyvtár őriz. Az Alard és a Messiás névre keresztelt hangszereket a mester soha nem adta el. 1720-tól látása megromlott, keze bizonytalanná vált, a munkát fokozatosan két fia vette át, bár a mester túl a kilencvenen sem szakított a hangszerkészítéssel.

Antonio Stradivari 1737. december 18-án halt meg Cremonában. Több mint ezer hangszere közül mintegy hatszáz maradt fenn, de csak ezek egytizede van tökéletes állapotban. Vagyont érő alkotásait előszeretettel hamisítják is, ami nem csoda: az eddigi legdrágább Stradivari-hegedűért (az 1707-ben készült Hammerért) 2006 májusában 3, 5 millió dollárt fizettek.

Stradivari titkát máig nem sikerült megfejteni, évszázadok elmúltával is zenetudósok, vegyészek, sőt klímakutatók próbálják megfejteni a csodás hangú hegedűk rejtélyét. Van, aki a Stradivari által használt különleges lakkban, illetve a hegedű alapanyagául szolgáló fa egyedi kezelésében, a fapácolásban, a juharfa gombátlanítására alkalmazott bórsavas kezelésben, illetve az esetleges színes gyümölcsmézga szerepében látja a megoldást.

Megint mások a hegedű felépítésére (a hegedű hátoldala nem egyforma vastag), illetve a készítéshez kiválasztott fa minőségére esküsznek – ezen elmélet szerint Stradivari maga utazott volna távoli vidékekre, hogy a megfelelő fenyőfákat kiválassza. Utóbbi feltételezéshez csatlakozik tudósok egy csoportja is, akik szerint a “kis jégkorszak”, a csökkent naptevékenység, s a hideg lehet a megoldás kulcsa – a készítő által fölhasznált fák eszerint olyan időben nőttek csemetékből nagy fává, amikor évtizedeken át hosszú hideg telek és hűvös nyarak váltották egymást.

Hozzászólások

Miről árulkodnak az őskori Vénuszok?

Miről árulkodnak az őskori Vénuszok?

A szakértőket régóta foglalkoztatják az őskori művészet lenyűgöző alkotásai, az úgynevezett Vénusz-szobrok, melyek mintegy 30 ezer éve jelentek meg.

Mekkora is lehetett Góliát?

Mekkora is lehetett Góliát?

A Dávid ellen küzdő, az Ószövetségből ismert filiszteus férfi a leírások alapján igazi óriás volt.

A feltárás során károsodnak Pompeji páratlan falfestményei

A feltárás során károsodnak Pompeji páratlan falfestményei

A Vezúv törmelékei közel két évezreden át védték a freskókat, felszínre kerülve azonban ugyanezen anyagok károsítják az alkotásokat.

Hogyan jelentek meg az első politikusok?

Hogyan jelentek meg az első politikusok?

Az emberiség történetében kulcsfontosságú volt, hogy a kvázi egyenlőség alapú vadászó-gyűjtögető csoportokból kialakuljanak az első centralizált közösségek, a folyamattal kapcsolatban azonban rengeteg a kérdés.

Ősi nyilak kerültek elő a jégből

Ősi nyilak kerültek elő a jégből

A szakértők úgy vélik, hogy a norvégiai hegység tökéletes hely lehetett az őskori vadászoknak.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket