Az antidepresszánsok születése
1957. december 26-án Roland Kuhn svájci pszichiáter - egy véletlennek köszönhetően - felfedezte az imipramint, az első modern antidepresszánst. A depresszió enyhítésére alkalmas készítményt eredetileg skizofréniás betegek kezelésére szánták.
A 20. században a depresszió divatos népbetegséggé vált. Napjaink statisztikái szerint súlyos egészségügyi problémaként a fejlett nyugati országokban a szív-és érrendszeri megbetegedések után a második helyen a depresszió áll.
A búskomorsággal, valamint étvágytalanság együtt járó boldogtalanság érzete nem újkeletű dolog, hiszen az elmúlt évszázadokban is létezett, azonban akkor sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítottak neki.
Az 1950-es évek második felében a gyógyszeripar viszont felismerte a depressziósok kezelésében rejlő végtelen anyagi lehetőségeket, hiszen a hosszan tartó lehangoltságtól, életuntságtól szenvedő emberek családtagjai bármit megtesznek azért, hogy a betegek kicsit jobban érezzék magukat.
Miután 1957. december 26-án Roland Kuhn münsterlingeni pszichiáter egy véletlennek köszönhetően felfedezte az imipramint, az első modern antidepresszánst, kezdetét vette a depresszió enyhítésére alkalmas, számtalan készítmény gyártása.
Az első antidepresszáns tulajdonképpen a skizofréniás kutatás fénykorában született. Mivel óriási pénzösszegek származtak a tudathasadásos betegek kezelésére használt gyógyszerek előállításából, a legtöbb gyógyszervállalat a legrövidebb időn belül igyekezett előrukkolni valami újjal, jobbal.
A baseli Geigy gyógyszercég is kifejlesztette a maga csodaszerét, amit tesztelésre – jónéhány pszichiáter mellett – Roland Kuhnnak is elküldött. Miután a svájci orvos egyik kísérleti alanya beszedte gyógyszerét, meglepő dolgokat produkált: pizsamában kiszökött a kórházból, és biciklizés közben dalolászgatott.
Ezt követően az eredetileg skizofréniásoknak szánt vegyületet a depresszióban szenvedőknek kezdték el adagolni.