A főzés lenne evolúciós előnyünk alapja?

Az biztos, hogy minden tudósnak maga felé hajlik a keze, legyen szó nyelvészről, műszaki emberről vagy éppen filozófusról. Ha felteszik a különböző tudományágak képviselőinek azt a kérdést, hogy vajon mitől is ember az ember, azaz miben különbözünk valójában az állatoktól, minek a segítségével emelkedtünk ki az állatvilágból, jellemzően minden tudós a maga szakterületén keresi a választ.

A nyelv vagy az ember eszközkészítő képessége valóban olyan jelentős különbségnek tűnik az állatokhoz képest, amely akár önmagában is magyarázhatja, hogy az evolúciós versenyfutásban egyelőre behozhatatlannak tűnő előnnyel vezet az ember. Újabban azonban immár azt is állítják: főzési tudományunknak és kulináris kifinomultságunknak köszönhetjük ezt az előnyt. Finom és ízletes ételek elkészítése és élvezete – valóban ettől lenne ember az ember?

Két millió éve főzünk?

Nos, az amerikai Harvard Egyetem biológusprofesszora, Richard Wrangham meg van győződve erről. A Spiegel Online beszámolója szerint a főzés feltalálása és a tűz mindennapos használata legalább olyan jelentőségű volt, mint a gazdálkodásra vagy állattenyésztésre való áttérés. Ebben kevesen is kételkednek, csakhogy Wrangham szerint a jelenleg elfogadott véleményekkel ellentétben az ember nem 250 ezer évvel ezelőtt kezdte el a tüzet főzéshez használni, hanem jóval korábban.

Tény, hogy a régészek valóban találtak olyan leleteket, amelyek jó 800 ezer évvel ezelőttről származnak, és amelyek arra utalnak, hogy az ember elődje már akkor használta a tüzet. Csakhogy ezek nem állandó jellegű tűzrakóhelyek voltak, mint a 250 ezer évvel ezelőttről származó leletek.

De Wrangham ennél is többet állít: az amerikai kutató szerint ugyanis az ember elődje már két millió évvel ezelőtt főzött rendszeresen. Ez pedig azt jelentené, hogy legalább egy, de inkább másfél millió évvel korábbra kellene datálni a rendszeres tűzhasználatot. Hogy a Homo erectus valóban főtt vagy sült ételekkel táplálkozott volna, azt azonban régészeti leletek egyelőre nem támasztják alá. Igaz, hogy Wrangham több olyan tanzániai és kenyai lelőhelyre hivatkozik, ahol megégett agyagdarabokat illetve elszenesedett állati csontokat találtak, ráadásul ezek valóban 1, 5 millió éves leletek, ám a tudósok ezekben az esetekben inkább erdő és bozóttüzekre gyanakodnak, semmint mesterségesen meggyújtott tüzekre.

A tűz, a sült hús és a közösségépítés

Wrangham azonban a tárgyi bizonyítékok hiánya ellenére is kitart álláspontja mellett. Meglátása szerint az elejtett vadhús megfőzése vagy megsütése tette lehetővé azt, hogy megfelelő nagyságúvá váljon az emberi agy mérete. Másrészt a „tábortűz” köré gyűlő emberek közösségi kapcsolatainak volt az köszönhető, hogy a túlélés érdekében össze tudtak fogni a közös cél érdekébe. A közös étkezés a tűz körül hozzásegítette az embert ahhoz, hogy valódi szociális lénnyé váljon.

Végül Wrangham szerint az sem elhanyagolható, hogy a főzéssel és sütéssel hosszabb-rövidebb ideig tárolhatóvá vált a táplálék. Ugyancsak ennek köszönhetően megszületett a tulajdon és a lopás fogalma, ráadásul a tárolt táplálékot őrizni is kellett, ami viszont szükségessé tette a családi munkamegosztás kialakulását: míg a nő feladata a hús megfőzése volt, addig a férfinak a félretett táplálékot kellett őriznie.

Kristen Hawkes, a utah-i egyetem antropológusa ugyanakkor ez utóbbi tézis kapcsán némileg szkeptikus a német hetilap cikke szerint: „Ha ugyanis a férfiak naphosszat őrizték az elkészített ételeket, akkor vajon ki vadászott?” – teszi fel a kérdést joggal az amerikai antropológus. Az ugyanakkor kétségkívül igaznak tűnik, hogy a tűz és a tűz körüli sütés-főzés az emberi társadalom kialakulásában jelentős szerepet játszhatott, ahogy az sem tűnik kétségesnek, hogy az ember agyméretének fejlődéséhez igen sok energiára és tápanyagra volt szükség, amely energiát a megfőzött vagy megsütött ételekből sokkal gyorsabban pótolhatta az ember, mint a nyers húsból vagy növényekből.

A mai felnőtt ember energiabevitelének 25 százaléka az agyműködéshez szükséges, a kisgyermekeknél és a csecsemőknél pedig ez az arány elérheti a 60 százalékot is. Evolúciós szempontból ez azt jelenti, hogy az agy táplálásához és további növekedéséhez gyorsan és igen nagy mennyiségben volt szükség tápanyagbevitelre.

Míg a csimpánzok naponta 6 órát foglalkoznak a táplálék megrágásával és feldolgozásával, addig az ember a főtt és sült ételekkel pillanatok alatt emészthető és hasznos táplálékot képes szervezetébe juttatni.