Borbála, Barbara, János2021. december 04., szombat
Kultúra

A szaúdi nők 2008-ban szeretnének autót vezetni

National Geographic Magyarország

Szaúd-Arábiában mintegy ezer aláíró az uralkodóhoz intézett petícióban sürgette szerdán egy internetes portálon, hogy 2008-ban végre adják meg az autóvezetés jogát a nőknek is.

Négy hónapon belül ez a második hasonló felhívás Abdalláh királyhoz. Aláírói azt hangsúlyozzák, hogy ha kérésük meghallgatásra talál, a szaúdi nőknek végre joga lesz “a szabad közlekedésre” és ezzel megtakaríthatják annak az árát és kockázatait, hogy „külföldi vagy hazai férfi taxisofőrökkel fuvaroztassák magukat”.

Az első, hasonló petíciót a szaúdi női aktivisták közlése szerint 1100-an írták alá. Favzi al-Ojuni, az egyik aláíró az AFP hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a szaúdi társadalom egy része sürgősen igényt tart erre a jogra, ugyanakkor tiszteletben tartja a társadalomnak azt a részét, amely nem kíván ilyen lehetőséget kivívni.

Szaúdi nők már régebben felléptek az autóvezetés jogáért, így 1990-ban, amikor a közvélemény figyelmét a Kuvait elleni iraki támadás kötötte le, 47 nő 15 autóval egymást váltva kezdett el közlekedni a főváros, Rijád utcáin, figyelmen kívül hagyva a rájuk vonatkozó tilalmat. A rendőrség hamar lecsapott rájuk és megbüntette a volánhoz ülő nőket.

Egy évvel később az akkori szaúdi-arábiai vallási főméltóság, Abdel Aziz Ben Baz sejk, a főmufti vallási rendeletben, fatvában is megtiltotta, hogy a nők autót vezethessenek a konzervatív iszlám monarchiában.

Az iszlám puritán elvein alapuló vahhabita előírásokat szigorúan alkalmazó országban a nők csak teljesen elfátyolozva léphetnek ki otthonukból, nem utazhatnak férjük vagy egy férfi családtagjuk engedélye nélkül, nem étkezhetnek egyedül étteremben.

Hozzászólások

Kínai lelőhelyek árulkodnak a civilizáció hajnaláról

Kínai lelőhelyek árulkodnak a civilizáció hajnaláról

Az ázsiai ország idén ünnepli modern régészetének századik évfordulóját.

Értékes ókori szemétdombra bukkantak Egyiptomban

Értékes ókori szemétdombra bukkantak Egyiptomban

Az áldozatként bemutatott tárgyakat a templom papjai dobták ki.

Nyers hús betegíthette meg az idős neandervölgyit

Nyers hús betegíthette meg az idős neandervölgyit

La Chapelle-aux-Saints öreg férfiúja 50 ezer éve halt meg.

Kincsekkel teli ókori sírokat találtak Cipruson

Kincsekkel teli ókori sírokat találtak Cipruson

Úgy tűnik, a nyughelyekbe a bronzkori elit temetkezet.

Új Range Rover: A következő szint a luxusterepjárók világában (X)

Új Range Rover: A következő szint a luxusterepjárók világában (X)

Megérkezett a Range Rover ötödik generációja, amely több mint 50 évnyi innovációból építkezve páratlan kifinomultságával, utolérhetetlen menet- és terepképességeivel, valamint lélegzetelállítóan modern stílusával mutat példát versenytársainak.

National Geographic 2021. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket