Zelma, Rajmund, Emerencia, Emese2021. január 23., szombat
Kultúra

Nők hatoltak be Áthosz hegyének szerzetesi köztársaságába

National Geographic Magyarország

Egy 1045 óta érvényben lévő tilalmat a szó szoros értelmében lábbal tiporva kedden mintegy ötszáz tüntető közé vegyülve nők is behatoltak a görögországi Áthosz hegyén lévő, autonóm jogállású ortodox "szerzetesi köztársaság" területére, hogy így tiltakozzanak az ellen, amit ők "a közterület kisajátításának" tekintenek a papok részéről.

A jogvita 8300 hektárnyi erdőség és mező birtoklására vonatkozóan alakult ki a különleges jogállású, a kérdéses területre adót kivető kolostori köztársaság és öt szomszédos falu között.

Kiriaki Malama, a tüntető nők szóvivője elmondta, hogy elsősorban jelképesnek szánták akciójukat, amelynek során a szent hegyen több méter mélységben behatoltak a papi köztársaság területére, megszegve ezzel azt az 1045 óta érvényben lévő tilalmat, amelynek értelmében a térségbe sem nő, sem nőstény állat nem teheti lábát.

A kivezényelt rendőrség a továbbiakban visszaszorította a tüntetőket. Hat nő ellen eljárás indulhat azzal a váddal, hogy megszegték a rájuk vonatkozó, abaton nevű tilalmat.

Görögországban több feminista mozgalom emelte már fel szavát a múltban is az abaton ellen, amelynek értelmében a gyengébb nem tagjai két hónaptól akár egy évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók, ha megszegik az ortodoxok belépési tilalmat.

2002-ben és 2003-ben az Európai Parlament is felszólította Görögországot a középkori szabályozás megszüntetésére – eredménytelenül.

Hozzászólások

Értékes leletek kerültek elő a budai Várban

Értékes leletek kerültek elő a budai Várban

Előkerült Erzsébet királyné pihenőházának oroszlánszobra a budai Várban.

Páratlan viking lelőhelyet tárt fel a földradar

Páratlan viking lelőhelyet tárt fel a földradar

A szakértők szerint a területen egy befolyásos közösség élt.

A névtelen jegyző szobra

A névtelen jegyző szobra

A kódexekben feljegyzett megnevezése szerint ő volt P. Mester, Bélának, Magyarország néhai királyának jegyzője.

Így győzték le az amerikai őslakosok a tűzvészeket

Így győzték le az amerikai őslakosok a tűzvészeket

Az elmúlt időszakban a világ számos pontján okoztak komoly veszélyt a bozót- és erdőtüzek, úgy tűnik azonban, hogy a múltban bizonyos közösségek képesek voltak együtt élni a szezonálisan felélénkülő lángokkal.

Földfoglalók fenyegetik az amerikai kontinens legősibb városát

Földfoglalók fenyegetik az amerikai kontinens legősibb városát

A perui Caral az amerikai kontinens legkorábbi ismert városa, az 5 ezer éves lelőhely az utóbbi időkben komoly fenyegetésnek van kitéve.

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket