Vendel, Irén, Kleopátra2020. október 20., kedd
Kultúra

Elhunyt a világ tetejének meghódítója

National Geographic Magyarország

Elsőként hódította meg a világ legmagasabb hegycsúcsát, a 8848 méteres Csomolungmát, de eljutott az Északi- és a Déli-sarkra, és elhíresült humanizmusáról, környezetvédelmi elkötelezettségéről is Sir Edmund Hillary hegymászó, Új-Zéland leghíresebb szülötte, akinek halálhírét pénteken jelentette be az ország miniszterelnöke.

A 88 évesen elhunyt Hillary neve olyan 20. századi hősök közé sorolható, mint az Atlanti-óceánt elsőként átrepülő Charles Lindbergh, az első űrhajós, Jurij Gagarin, vagy az első Holdra lépő ember, Neil Armstrong.

Ugyanakkor egész életében szerény maradt, akit szinte zavart a hírneve. A Csomolungma 1953. május 29-i meghódításáról is csupán néhány fotó maradt fenn, amelyet hegyi vezetője, Tenzing Norgay nepáli serpa készített róla. Ő maga sokkal fontosabbnak tartotta a himalájai népekért és természeti csodákért tett erőfeszítéseit.

Edmund Hillary, egy új-zélandi farmer fia, 1919. július 20-án született Aucklandben. Tizenkét évesen kezdte a hegymászást a szigetország csúcsaira és gleccsereire. 1946-ban, miután a második világháborúban a légierőnél szolgált, méhészként kezdett dolgozni fivérével a családi vállalkozásban. Bár az iskolákban nem jeleskedett, remek fizikai adottságai voltak: 190 centis magassága mellett 7 literes volt a tüdőkapacitása, átlagember esetében ez 5 liter körül mozog. Ennek is köszönhetően 1951-ben már részt vett az első új-zélandi Himalája-expedícióban, majd egy évvel később egy brit csapatban.

1953. május 29-én történelmet írtak

Harminchárom évesen került be John Hunt ezredes brit Mount Everest-expedíciójába. Tenzing Norgay serpával 1953. május 29-én reggel indultak el az utolsó méterek meghódítására a IX. számú táborból, oxigénpalackokkal felszerelve. Az utat nekik maguknak kellett felfedezniük, és azt sem tudták, mi vár rájuk odafent. Aznap helyi idő szerint 11 óra 30 perckor történelmet csináltak.

Hillaryre jellemző, hogy, mint a csapat egy másik tagja, George Lowe elmesélte, amikor visszatértek a táborba, levette maszkját, huncut mosollyal üdvözölte a többieket, leült a jégre, majd közölte: „Hát elkaptuk ezt a mocskot”. Azt azért később elismerte, hogy a csúcson, ahová Tenzinggel feljutottak, „talán ha hat ember számára volt hely”, és „alattuk csak az ég volt”. Ugyanakkor egészen a serpa 1986-ban bekövetkezett haláláig nem volt hajlandó megerősíteni, hogy ő tette először a lábát a csúcsra.

Hillary nem volt felkészülve a nagy médiasikerre, és interjúiban szinte megpróbálta teljesítményének nagyságát kicsinyíteni: „Megmásztunk egy hegyet, na és?”, „Nem túl fenséges a kilátás odafentről, minden laposnak és monotonnak tűnik” – nyilatkozta. Akkor sem szállt el saját nagyságától, amikor II. Erzsébet, akinek megkoronázása (1953. június 2) egybeesett a Mount Everest meghódításának hivatalos bejelentésével, lovaggá ütötte őt. (Hazájában ma már az ötdolláros bankókat díszíti jovális arcképe.)

A nagy hegyi kaland után alig négy évvel Hillary már az Antarktisz felé vette az irányt, és ott a nagy felfedező, Robert Scott egykori bázisán rendezkedett be. Ő volt az első, aki 1958. január 3-án az első járművet vezette a szárazföldön át a Déli-sarkra.

A sors iránti hálája jeléül Hillary a nepáli serpák megsegítését tűzte ki egyik legfőbb életcéljául. Feleségével szakadatlanul járta a világot, hogy pénzt gyűjtsön. Feleségét és lányát, Belindát is egy Nepálba vezető úton érte halálos repülőszerencsétlenség 1975-ben. Hillary 1989-ben újranősült: egy új-zélandi alpinista özvegyét vette feleségül.

Félt, hogy szeméttelep lesz a Himalájából

Amikor 2003-ban, a Mount Everest meghódításának 50. évfordulóján ő volt a katmandui ünnepségek díszvendége, keményen bírálta a himalájai hegymászás elüzletiesedését és azt, hogy az egyre tömegesebb turizmus miatt a hegy lassan egy oxigénpalack-szemétlerakattá válik.

Sir Edmund Hillary egész életében a kihívásokat kereste. Önéletrajzának a címe is sokatmondó: “Vállalkozószellem nélkül nincs győzelem” (Nothing Venture, Nothing Win). 1998-ban iskolásgyerekeknek tartott előadásában azt hangsúlyozta: nem kell feltétlenül zseninek lenni ahhoz, hogy az ember élete sikeres legyen, csupán motiváció kell, és keményen megdolgozni azért, amit az ember igazán akar.

 Edmund Hillary és Tenzing Norgay

Edmund Hillary és Tenzing Norgay

A halálhírt személyesen bejelentő Helen Clark új-zélandi miniszterelnök szerint „a legendás hegymászó, kalandor és filantróp elhunytával a legismertebb új-zélandi ment el, aki valaha is élt”. A kormányfő „kolosszusnak”, „hősies személyiségnek” nevezte Sir Edmund Hillaryt, akinek „egész életét eltökéltség, szerénység és nemeslelkűség jellemezte”. Clark szerint Hillary teljesítménye és öröksége nemzedékek egész generációinak jelent ihletést Új-Zélandon.

A nepáli serpák Hillary újjászületéséért imádkoznak

Vajlámpásokat gyújtanak és buddhista szertartásokat rendeznek a kolostorokban a nepáli nép nagy barátjának tartott Sir Hillary emlékére. A kalandos életű új-zélandi felfedező 1962-ben Himalayan Trust néven hozta létre alapítványát, amely a térségben komoly fejlesztéseket támogatta.

Az alap évi 250 ezer dollárból (közel 43 millió forintból) gazdálkodva az évtizedek alatt 26 iskolát, 2 kórházat, hidakat és csővezetékeket épített, de még egy repülőtér létrehozásában is részt vett. A serpa gyerekek taníttatását ösztöndíjakkal támogatta.

“Olyan nagyon sokat tett értünk. Ha újjászületne, folytathatná a jó munkát az emberek javára” – nyilatkozta Ang Rita, régi serpa barátja, aki az elsők között végzett a hatvanas években a Hillary által nyitott első iskolában.

A 60 esztendős buddhista férfi elmondta, hogy sok serpa imádkozik most Hillaryért, mások pedig a kolostorokban tartanak gyászszertartásokat. Hillary személyes barátai és serpák részvételével Katmanduban is szerveznek majd ilyen szertartást – tette hozzá Ang Rita.

2003-ban az emberbarát felfedezőt a himalájai régióért tett erőfeszítéseiért tiszteletbeli nepáli állampolgárrá nyilvánította a helyi kormány. Sir Hillary nemcsak a térség szociális problémáinak megoldásában vállalt szerepet, hanem elkötelezett természetvédőként a Sagarmatha Nemzeti Park létrehozásából is oroszlánrészt vállalt, és mindent elkövetett az egyre népszerűbbé váló hegymászóturizmus miatti környezetszennyezés visszaszorítására a Csomolungma környékén. Többek között szerette volna elérni, hogy pár évre zárják le a vidéket a látogatók elől, hogy a feldúlt ökoszisztéma helyreállhasson.

Hillary serpa társa, Tenzing Norgay 21 éve hunyt el az indiai Dardzsilingben, ám a fia, Jamling elbeszélése szerint Hillary ezután sem feledkezett meg öreg barátja családjáról. „Szerintem nagyon kalandos életet élt. Nagy felfedező volt. De a legfontosabb, hogy szerény, egyszerű ember volt. Egyik legnagyobb érdeme, hogy segített a nepáliaknak. Remélem, a világ példaképként tekint majd rá” – méltatta a 42 éves Jambling, aki 11 éve maga is járt fent az Everesten.

Félárbocra eresztett zászlók a Déli-sarkon is

Félárbocra eresztették a zászlókat pénteken Új-Zéland déli-sarki kutatóállomásán Sir Edmund Hillarynak, a Csomolungma első meghódítójának halálhírére. A Scott-bázist 1957-ben, négy évvel a világ legmagasabb hegycsúcsának megmászása után Hillary létesítette.

A hír hallatán igen nyomott volt a hangulat az állomáson. “Nagyon fog hiányozni. Ő volt az egyik oszlopa Új-Zéland nemzeti identitásának” – mondta a sajtónak Lou Sanson, a bázis vezetője.

Hillary utoljára a múlt év elején járt az Antarktiszon, és részt vett az állomás létrejöttének 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Hozzászólások

Grafit szobrocskák egy ceruza hegyén

Grafit szobrocskák egy ceruza hegyén

Ceruzahegyből farag korabeli figurákat Ebrahim Belal, egyiptomi képzőművész.

Ókori lovas labdajáték nyomára bukkanhattak

Ókori lovas labdajáték nyomára bukkanhattak

Régészeti bizonyítékok árulkodnak arról, hogy miként kapcsolódtak ki Közép-Ázsia lakosai 3000 éve.

Miért váltsunk téli abroncsra?

Miért váltsunk téli abroncsra?

Ismét nyakunkon a közlekedés szempontjából legkevésbé kedvelt évszak, a tél. Ilyenkor nem csak az ablakmosó folyadékot kell télire cserélnünk, hanem az abroncsainkat is célszerű a téli útviszonyokra optimalizált téli gumikra váltani.

Tudatos felkészülés az őszi hónapokra

Tudatos felkészülés az őszi hónapokra

Az ősz sokak számára az elmúlás évszaka, pedig valójában az újjáéledés első lépése.

Pogány templomot fedeztek fel Norvégiában

Pogány templomot fedeztek fel Norvégiában

A szentélyben többek közt Thort és Odint tisztelték 1200 éve.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket