Előd, Szalóme, Kordélia2020. október 22., csütörtök
Kultúra

Mi végett vannak az állatkertek?

National Geographic Magyarország

Már a berlini állatkert bocsával, Knuttal kapcsolatban is felmerült a kérdés, most pedig a két nürnbergi jegesmedve, Vilma és Vera esete újra rávilágított a dilemmára: vajon helyesen cselekednek-e az állatkertek, ha a fogságban született, ám az anya által „kitaszított” bocsokat mesterségesen felnevelik, és ezzel tulajdonképpen beavatkoznak a természet rendjébe?

Vilma alig pár hete adott életet gyermekeinek, illetve egész pontosan talán csak egy gyermeknek a Nürnbergi Állatkertben. A bizonytalanság oka az, hogy az állatgondozók szándékosan nem zavarták meg az anyaállatot szülés közben és közvetlenül utána. Olyannyira nem, hogy a barlangjába visszavonult állatról azt sem tudják, hogy hány medvebocsnak is adott életet. Mivel kamerákat egyelőre nem szereltek fel Vilma barlangjába, a gondozók csak a bocsok hangjaiból próbáltak következtetni, hogy a nőstény túl van-e már a szülésen.

Vilma ideges

A múlt hét elején az ápolók az anyamedve furcsa viselkedésére lettek figyelmesek, miközben a kicsik hangját immár egyáltalán nem hallották. Vilma idegesen járkált fel s alá a sziklák között, különös hangokat hallatott, és egyáltalán nem tűnt éhesnek (bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a jegesmedvék állatkerti körülmények között nincsenek rosszul táplálva).

A gondozók azt sejtik, hogy Vilma a két medvebocsot megette. Hogy mi lehetett ennek az oka, egyelőre nem tudjuk: a nemzetközi hírügynökségeknek az állatkert vezetője, Dag Encke úgy nyilatkozott, hogy nem ritka jelenség a természetben az, hogy a beteg vagy életképtelennek tűnő kicsinyeket a felnőttek megeszik.

Hanga Zoltán, a fővárosi állatkert szóvivője kérdésünkre szintén hasonlóan vélekedett: az egyik ok a kicsi életképtelensége lehetett. Másrészről viszont – bármily furcsán is hangzik –, az sem elképzelhetetlen, hogy Vilma egyszerűen rossz anya, vagy finomabban fogalmazva anyai képességei még nem fejlődtek ki. Ahogy az sem zárható ki, hogy valamilyen stressz érte az állatot, és ezt vezette le ilyen meglepő módon, bár Hanga szerint talán ennek a legkisebb a valószínűsége.

Vilma „kannibalizmusának” pontos okát valószínűleg soha nem ismerjük, ám sokak szerint nem is feltétlenül az okok után kell kutakodni. Sokkal lényegesebb az a kérdés, hogy az állatkerteknek van-e joguk beavatkozni a természet rendjébe?

Hagyni a természet folyását?

Németországban a fenti kérdésről egy másik jegesmedvebocs kapcsán tavaly már heves vita alakult ki. Knutot, a Berlini Állatkert pár hetes jegesmedvéjét ugyanúgy nem volt hajlandó felnevelni anyja, ahogy minden valószínűség szerint Vilma sem fogadta el saját gyerekeit.

A Berlini Állatkert vezetői azonban közbeavatkoztak, és az ápolók segítségével felnevelték az időközben nemzetközi médiasztárrá avanzsált Knutot. Sőt, azóta szintén ezt az utat választották a Nürnbergi Állatkert vezetői másik jegesmedve nőstényük, Vera kapcsán is: a múlt héten ellett állat csontsovány kicsinyét látva döntöttek az ápolók a mesterséges nevelés mellett.

Egyes állatvédők már Knut eseténél hangsúlyozták: ha a nőstény kitaszítja a kicsinyeket, nem szabad beleavatkozni a természet folyásába, bármilyen kegyetlennek tűnik is ez a megoldás. A kitaszítás pontos oka Knut kapcsán sem volt ismert, ám az állatvédőket nem is ez a kérdés izgatta.

Miranda Stevenson, a Brit és Ír Állatkertek Szövetségének igazgatója a BBC News riporterének kérdésére viszont védelmébe vette berlini és nürnbergi kollégáit: „Az elv az, , hogy csak akkor neveljünk fel mesterségesen, emberi közbeavatkozással egy állatot, ha az a későbbiekben visszaküldhető saját környezetébe és társai közé. A jegesmedvék esetében azonban nem erről van szó”. Mások szerint a jegesmedvéknél nem ritka jelenség, hogy az első almot egészen egyszerűen nem nevelik fel, a nőstények csak a másodikkal kezdenek el foglalkozni.

De hol van itt a természet?

Az emberi beavatkozás pártján állók hamis érvelésnek tekintik a természet rendjével példálózást: úgy vélik, álszent dolog úgy tenni, mintha az állatkerti jegesmedvék természetes körülmények között élnének.

A mesterségesen, emberek által létrehozott környezetben élő állatok esetében egyáltalán nem beszélhetünk arról, hogy hagyni kell a természet rendje szerint folyni a dolgokat. Ugyancsak a BBC News kérdésére így érvel Andrew Linzey, az oxfordi Állatetika Központ (Oxford Centre for Animal Ethics) igazgatója is: ha már mesterséges körülmények közé kerültek az állatok, azzal az ember bizonyos értelemben felelősséget is vállal értük.

Talán még érthetőbb hasonlattal élt Hanga Zoltán, a Fővárosi Állatkert szóvivője: akik a beavatkozás ellen szólnak, azok tulajdonképpen az emberi orvostudomány fejlődése ellenében is felszólalhatnának. Hiszen az orvostudomány fejlődése révén sem történik más, mint hogy beavatkozunk a természet rendjébe, és az életképtelen emberi egyedeket megmentjük, vagy legalábbis egy időre még életben tartjuk.

Hanga szerint jó érv lehet az anyjuk által kitaszított kicsik felnevelése mellett, ha például veszélyeztetett fajokról van szó. Ez a hetvenes években igaz is volt a jegesmedvékre, manapság azonban már nem. Knut kapcsán Hanga azt is megjegyezte: a medvebocs életben tartása, és a körülötte kialakult médiafelhajtás közvetett módon igen sokat tett a természetvédelem ügyéért, így a medvebocs életének megmentése mellett más pozitív hozadéka is volt az emberi beavatkozásnak.

Hozzászólások

Ő volt a tizenötödik aradi vértanú

Ő volt a tizenötödik aradi vértanú

1820. október 20-án született Kazinczy Lajos honvédezredes, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúja.

Újabb érintetlen szarkofágok kerültek elő Szakkaránál

Újabb érintetlen szarkofágok kerültek elő Szakkaránál

Az elmúlt hetekben sorra azonosítják a lezárt koporsókat az ókori nekropolisz temetkezési aknáiban.

Grafit szobrocskák egy ceruza hegyén

Grafit szobrocskák egy ceruza hegyén

Ceruzahegyből farag korabeli figurákat Ebrahim Belal, egyiptomi képzőművész.

Ókori lovas labdajáték nyomára bukkanhattak

Ókori lovas labdajáték nyomára bukkanhattak

Régészeti bizonyítékok árulkodnak arról, hogy miként kapcsolódtak ki Közép-Ázsia lakosai 3000 éve.

Miért váltsunk téli abroncsra?

Miért váltsunk téli abroncsra?

Ismét nyakunkon a közlekedés szempontjából legkevésbé kedvelt évszak, a tél. Ilyenkor nem csak az ablakmosó folyadékot kell télire cserélnünk, hanem az abroncsainkat is célszerű a téli útviszonyokra optimalizált téli gumikra váltani.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket