Malvin, Teréz2023. október 01., vasárnap
Kultúra

Az igazi Eszterháza a pesti belvárosba költözött

National Geographic Magyarország

Ha valaki arra kíváncsi, milyen volt egy-két évszázada a fertődi Eszterházi kastély, nem az osztrák határhoz közeli település, hanem a pesti Kossuth Lajos utca felé érdemes venni az irányt. A Budapesti Városvédő Egyesület galériájában ugyanis azt láthatjuk, amit az eredeti helyszínen egyelőre nem: a kastély rekonstruált belsejét.

Fertőd-Eszterházán sajnos sok helyütt csak üres falak vannak, azonban a kutatásnak hála sikerült rekonstruálni az eredeti állapotot és számítógépes animációval megjeleníteni azt – mondta el a National Geographic Online-nak Baliga Kornél. A Ferenczy Noémi-díjas belsőépítész hozzátette: a munkára hat évvel ezelőtt kapott megbízást, és ha úgy tetszik, gyermekkori álma vált valóra vele, hiszen tízéves kora óta szerelmes a kastélyba.

Kis Kína Eszterházán

A galériában összesen 24 tablón lehet megismerni a legnagyobb magyar barokk kastély belső tereit. Baliga Kornél szerint ugyan minden egyes rekonstrukciónál kérdéses, hogy az épület melyik eredeti állapotát mutassák be (elvégre az Esterházy „Fényes” Miklós által építtetett együttes is csaknem kétszázötven éves, így többször is megújíthatták), Fertőd-Eszterházán szerencséje van a kutatónak. A ma látható formájában ugyan 1764 és 1781 között épült fel a kastély, több ütemben, későbarokk-rokokó stílusban, ám az egyetlen komoly felújítás alkalmával, 1894 és 1904 között nem változtattak alapvetően, hanem ezt a korábbi állapotot állították helyre. Így szinte alig vannak stílustörések, a lakosztályok, szobák, folyosók díszítettsége a 18. század második felének divatját követte továbbra is.

A kutató portálunknak elmondta: a kedvence a hercegi lakosztály, már csak ezért is, mert ezt látta gyermekkorában először. Itt a barokk egyszerűbb, méltóságteljes stílusa fogadta a belépőt: a fehér fatáblákat arany mintázat díszítette. Baliga Kornél szerint itt érhető igazán tetten, hogy mennyire törekedett a „császári” környezetre „Fényes” Miklós, hiszen az enteriőr a schönbrunni kastély és a Burg világát tükrözi.

 Ilyen lehetett egykor a berendezés I.

Ilyen lehetett egykor a berendezés I.

Sokkal színesebb volt a hercegnői lakosztály – igaz, annak mintája is messzebbről származott. Ezekben a helységekben a falakat Kínából származó festett lakktáblák borították. A kínai minta megjelenése egyébként is jellemző Fertőd-Eszterházára, hiszen a kastélypark legnagyobb kerti lakja, a Bagatell, a pagodák stílusában készült.

A kastélybelső rekonstruálása hosszas, aprólékos munka volt – tette hozzá a belsőépítész-kutató. Az épület, ha nagy károkkal is, de átvészelte a második világháborút, majd az azt követő éveket, az igazán komoly pusztulást az ötvenes évek végi helyreállítás okozta. Ekkor eltűntek azok a maradék díszítőelemek is, amelyeket a szovjet csapatok meghagytak, bár egy-két helyiség ekkor is csaknem érintetlen maradt. Így a kutatásban az archív fotók, az itt-ott még fellelhető festéknyomok és az analógiák is segítségül szolgáltak. Voltak olyan díszítőelemek, amelyeknek Bécsben bukkant a nyomára Baliga Kornél. A hercegnői hálószoba és sarokszoba lakktábláit ugyanis még a 19. század második felében elszállíttatta Fertőd-Eszterházáról és a császárvárosi palotájuk díszítésére használta az Eszterházi-család. A hulladéknak minősített töredékeket is átvizsgálták: összesen öt láda stukkó-, kandalló- és fafaragvány töredék segített a nyolc terem rekonstrukciójában.

 Baliga Kornél

Baliga Kornél

Akad azonban olyan díszítőelem, aminek csupán a leírása maradt fenn. Így az úgynevezett pannós-szoba festményeit a belsőépítész maga készítette el: a barokk témákat korabeli képekből emelte ki és montírozta össze.

Sietségre buzdít a Haydn-évforduló

Az elkövetkező évek feladata, hogy a kutatásoknak megfelelően helyreállítsuk a kastély belső tereit – mondta az épületet gondozó Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója portálunknak. Varga Kálmán hozzátette: már idén elkezdődik, illetve folytatódik a kastély reprezentatív tereinek rekonstrukciója, bár a munka oroszlánrésze a nyári Haydn-fesztivált követő időszakra marad. A gondnokság tervei szerint egyébként a munkák alatt folyamatosan látogatható lesz az épület, hiszen az embereket gyakran maga a felújítás legalább annyira érdekli, mint a kastély. Varga Kálmán emlékeztetett arra, hogy a főhomlokzat rekonstrukciója idején sokan csak azért utaztak Fertőd-Eszterházára, hogy lássák a felállványozott épületet és azt, hogy miként színezik át.

A műemlékfelújítás közben megmutatkozó civil figyelem egyébként sem árt. Amikor Fertőd-Eszterházán a főhomlokzat megújítását négy éve elkezdték, a nyomokban fellelt terrakotta színre festették a homlokzat egy kis részét. Ekkor a helybéliek tiltakoztak a meglehetősen erős, nyers szín választása ellen és mintegy megerősítették a műemlékeseket, hogy egy másik, szintén barokk korból származó, ám diszkrétebb színezést válasszanak. Hiába, az idő és az ízlésváltozás próbáját a barokknak sem élte túl valamennyi eleme – fejtette ki az igazgató.

 Ilyen lehetett egykor a berendezés II.

Ilyen lehetett egykor a berendezés II.

A helyreállítási munkákkal egyébként sietni kell Fertőd-Eszterházán, hiszen egyrészt a kormány kiemelt uniós projektté nyilvánította a beruházást, másrészt pedig közeleg a Haydn-évforduló. 2009-ben (a fél emberöltőn át Fertődön dolgozó zeneszerző halálának kétszázadik évfordulóján) Ausztria és Magyarország közösen emlékezik a barokk mesterre és várja a komolyzene szerelmeseinek hadát a világ minden tájáról. Eszterházán sajnos 1856-ban leégett az Operaház, ahol Joseph Haydn nagyobb zeneműveit bemutatták, így a kisebb hangversenyeket a kastély dísz-, és zenetermében, a nagyobbakat pedig valószínűleg a Budapesti Operaházban kell majd megrendezni – mondta Varga Kálmán.

A kastélybelső rekonstrukciója azonban az évforduló után is folytatódik, hiszen a teljes helyreállítás még akár egy évtizedig is eltarthat. A február közepéig a Budapesti Városvédő Egyesület galériájában látható tárlatot tavasszal Fertőd-Eszterházára költöztetik, hogy a látogatók helyszínen láthassák: ilyen volt és (remélhetőleg) ilyen lesz a legnagyobb magyarországi barokk kastély.

 Ilyen lehetett egykor a berendezés III.

Ilyen lehetett egykor a berendezés III.

Szöveg és fotók: Kovács Olivér

A falak nélküli múzeum

A falak nélküli múzeum

A hajdani koreai királyság fénye jottányit sem fakult.

Ókori politikai hirdetésre bukkantak Pompejiben

Ókori politikai hirdetésre bukkantak Pompejiben

Az Aulus Rustius Verust támogató feliratokat egy házban fedezték fel.

Több ezer éves nyilat hozott felszínre az olvadás

Több ezer éves nyilat hozott felszínre az olvadás

A szakértők úgy gondolják, hogy a Jotunheimen-hegységben feltárt fegyvert vadászok használták.

A Bakony bércei között

A Bakony bércei között

A Veszprém vármegyében, Zirctől úgy 16 kilométerre fekvő Bakonybél igen tekintélyes múlttal büszkélkedhet.

Ritkaságnak számító római kori szarkofág

Ritkaságnak számító római kori szarkofág

Sajtótájékoztató keretében ismertették a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének, Hádész Kapujában, római sírépítmény feltárása Nagyvázsony határában címet viselő tudományos projektjének eredményeit.

National Geographic 2023. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket